Sziasztok, drágáim!
Boldog nyulat ismét mindenkinek! Nos...a részről inkább nem mondok semmit, nem lett olyan jó és összeszedett, mint szokott, úgy érzem kicsit összecsapottabb lett, de ígérem a következőt már jobbat kidolgozom, csak mikor elkezdtem ezt írni, akkor nagyon fáradt voltam és nem igazán volt ihletem írni, deee itt vagyok.
És tervezek még egy one shotot a NCSY-ra. (meg lehet folytatom a Scam-et, de nem biztos. Elvégre már nincs sok rész hátra, lehet megírom előre, vagy IDK.)
Szóval, holnapra sok locsolót a lányoknak, a fiúknak meg sok csoki nyulat! (Pls...2017-et írunk..) Na mindegy...
Előző novellám ITT.
Kellemes olvasást!
Lexa
Harry
A
srácokkal igyekeztünk meglógni a pincérnő elől, Lou letette a megfelelő
összeget az asztal tetejére, majd már rohant is kifele, nehogy véletlen
összefussanak. Mikor ribinek szólította egy pillanatra megállt bennem az ütő, a
méreg pedig úgy áradt szét minden porcikámban, mint valami vírus, ami anélkül
legyengít, hogy észrevennéd. Akkor is igencsak felment bennem a pumpa, mikor
Louis azt mesélte a csaj alig pár éve el akarta hitetni a sulival, hogy ő az
apja a gyerekének. Hogy van ehhez mersze? Mást beállítani apának? Miért jó az
neki?
Alec
időközben levált tőlünk és egy másik utca felé sietett. Dús, fekete hajába
belekapott egy lágy fuvallat, és még így is, hogy nem láttam az arcát,
angyalnak tűnt. Nem volt az esetem, de a
természetes férfiasság megvolt benne, valami naturális szépség, amit a mai
lányokban egyáltalán nem lelsz meg, de a fiúkban sem. Ő pedig még fodrász
nélkül is jól nézett ki, szerintem ez a gyerek stílusosan született.
Némán
sétáltunk egymás mellett, Louis éppen cigizett mellettem, míg én kicsit
távolabb húzódtam tőle. Bár már hozzászoktam a cigi szagához, nem szerettem
volna, hogy a pólóm magába szívja a füstöt, anyám rögtön megkérdezné, hol
cigiztem. Most pedig mindenhez van kedvem, csak a veszekedéshez nem, Jack
reggelről teljesen kikészített. Úgy éreztem magam egész nap, mint a mosott
rongy: kifacsartnak.
− Szóval
bejössz a francia tanárnak – nyökögtem magam elé, kezdett kínossá válni a
csend. Lou-ra néztem. Arcára huncut vigyor ült ki, de véletlen sem akart rám
nézni, pedig jól tudtam, hogy a szemei szórakozottan csillognak.
− Ez
van, ha az ember szexi. – Szinte búgott, olyan volt, mintha egy udvarló
gímszarvast hallgatnék, a hangja hirtelen mélyült, megbabonázott. Sosem
hallottam még ilyen mélynek a hangját, végig futott a hideg a hátamon, mintha
egy kis elektromosságot is éreztem volna, a hajam megemelkedett. Szinte biztos
voltam abban is, hogy elpirultam. A kajáldában kimondott mondatomra gondolt
,,Louis szexi”. Tudtam, hogy élvezi. Minden egyes szót, ami róla szól élvezte.
Jó móka lehet hallgatni, ahogy egy kilencedikes kis srác szexinek nevez. Mit ne
mondjak, én is örülnék neki.
− Jól
szórakozol? – kérdeztem dünnyögve. Felkuncogott, majd egy nagy lépéssel elém
került, ezzel arra kényszerítve, hogy megálljak és lenézzek rá. Érdekes érzés
,,lenézni” egy nálam idősebb srácra. Kezeit karba fonta mellkasa előtt, az
arcát valóban huncut vigyor játszott, ahogy szemei is szinte nevettek a
kellemesen hűvös és gyenge napfényes időben. Azt hinne az ember, ha beborul,
akkor az ember szeme is sötétebben csillog. Nos, Lou szeme ugyanolyan élénken
csillant meg, mint minden nap, mikor sütött a nap.
−
Őszintén? Igen, jól szórakozom – felelte felnézve rám. Oldalra biccentett
fejjel mért végig, zavarba hozott. Sosem nézett még végig rajtam sosem
ilyen…nyilvánvalón. Egyértelmű volt már az elején, hogy nézeget és élvezi azt,
hogy bejön, de még sosem nézett így meg… Vajon most miért? Szebbnek talált a
borongós időben? – Azt hinné az ember, ha párás a levegő, a göndör hajú
embereknek lelapul a haja. Te valami különleges lény lehetsz, mert még jobban
begöndörödött – állapította meg, majd jobb kezével hajamba túrt, de alig, hogy
a hajamhoz ért el is kapta a kezét, nagy valószínűséggel megráztam, mert
bizsergett a homlokom. – Milyen kis sokkoló vagy – mondta huncutkodva.
− Tudod,
a párás levegő – vontam vállat.
− Áh,
szóval rád így hat a borongós idő? Nem lelapul a hajad, hanem elektromos lesz?
– Nem kíváncsiságból kérdezte, volt egy olyan érzésem, hogy erősen flörtölni
próbál, persze csak szerényen.
− Ühüm –
bólintottam beharapott ajkakkal.
− Mily’
nagyszerű – suttogta halkan, majd lábujjhegyre állt. Nagyobb terpeszbe álltam,
hogy valamennyivel alacsonyabbnak tűnjek, vagy legalábbis közelebb kerüljek
Lou-hoz. Még mindig ott játszott arcán az a huncut mosoly, a szemei pedig még
mindig csillogtak, még az egyre jobban romló időben is. Sötét árnyékok vetültek
az útra, minden lélek eltűnt a főútról, kocsi sem igazán jött, most már biztos
volt, hogy egy kisebb esőzésre számíthatunk. Az idő is lehűlt pillanatok alatt,
libabőrös lettem, bár nem biztos, hogy csak a hideg fuvallatok miatt
bizseregtem, elvégre tisztán éreztem, ahogy Lou lehelete az arcomnak csapódik. Louis
ismét pipiskedni kezdett, egyre inkább egy vonalba akart kerülni az arcomhoz. A
szívem a torkomban dobogott, a légzésem is szaporábbá vált, szinte fuldokoltam.
Izgultam, első csókom egy sráctól, akit alig másfél hete ismerek? Még annyi
sem, elvégre nem láttam minden nap.
Hatalmasat
dörgött és villámlott, Louis megremegett, majd ijedten kapta el a fejét, hogy
szétnézhessen. Nem telt bele pár másodpercbe az eső már szakadt is, de olyan
mértékben, hogy szinte fátylat vont körénk. Alig láttunk az esőben és
pillanatok alatt eláztunk. Louis karon ragadott, majd futni kezdett, én pedig
próbáltam felvenni a ritmust és vele együtt rohanni, de tény, sokkal jobb
sportoló, mint én és sokkal gyorsabban is szalad. Nem futottunk túl sokat, pár
háznyit. Berángatott a kapun, felhúzott a teraszra, ami végre fedett volt és
nem áztunk tovább. Érdekesen festett elázott hajjal, kisebb-nagyobb tincsekben
tapadt arcára és homlokára barna hajkoronája, ami szárazon világos, most
vizesen szinte fekete. Én sem nézhettem ki jobban, mint egy ázott puli kutya.
Levette a táskáját, majd kutakodni kezdett az egyik kiszsebben, de mivel a
hajától alig látott és a hajából is folyamatosan csordogált az esővíz, így
nehezen találta meg azt, amit keresett. A bejárati ajtó kulcsa volt az, amit
ügyetlenkedve a zárba helyezett, majd kinyitotta az ajtót.
− Gyere!
– fordult felém. Szemből aranyosnak tűnt vizes hajjal, oldalról úgy nézett ki,
mint egy lekonyult virág szirmai. Belépett a házba, én pedig bólintva követtem.
Amint a folyosóra értünk mindketten kiléptünk a cipőinkből, majd ledobtuk vizes
táskáinkat.
−
Remélem nem áztak el a könyveim – sóhajtottam gondterhelten, miközben a
táskámba néztem, vajon mennyire maradtak épek a könyveim. Nem tűntek
elázottnak, egész száraznak néztek ki. – Hu, ezt megúsztam.
− Vedd
le a kabátod és tedd a radiátorra! Addig előkerítem Zayn-t, biztos megint a
pincében ügyeskedik – mondta a nappali
felé mutogatva. Úgy tettem, ahogy kérte, a kabátnak nevezett fölsőmet a
radiátorra tettem, majd én magam is lekuporodtam a radiátor elé, ugyanis elég
hűvös volt így nedves ruhákban. Mivel padlón ültem, így nem féltem attól, hogy
Lou rám ripakodik, hogy vizes lett valami, elvégre csak fel kell törölni.
Ismét
kattant egy zár, majd ajtócsapódott, gondolom Louis ment le a pincébe Zayn
után. Ha jól emlékszem ő a lakótársa és egyben legjobb haverja, a kis
művészlélek, akárcsak én. Kíváncsi vagyok, milyen stílusban fest, egyáltalán
van-e stílusa, vagy csak megrendelésre fest valamit. Szeret-e elrugaszkodni a
valóságtól vagy nagyon valósághű?
Hamarosan
megjelent Lou a haverjával, még mindig vizes volt és reszketett, de már
legalább előkerült Zayn. Magasabb volt Louis-nál, de szinte biztos voltam
benne, hogy nálam alacsonyabb, fekete haja volt, hatalmas csoki barna szemei,
gyönyörű kreol bőre. Ismét egy Istenre hasonlító egyén, bár Alec valamennyivel
szebb volt, olyan…naturális, ő meg olyan…modell alkat.
−
Tényleg úgy néz ki, mint egy ázott puli – mondta gúnyosan Zayn meglökve
haverját. – Mizu, kölyök?
− Harry
vagyok – dünnyögtem orrom alatt.
− Én meg
Zayn.
− Zayn,
hozz neki száraz ruhát, az enyémek szerintem kicsik – mondta Lou fáradtan,
haverjára pillantva. Az vállat vont, majd kifordult a nappaliból, Louis pedig a
kanapéhoz lépett, amin száraz ruhák halma sorakozott, plusz törölközők. Elvett
egy törölközőt, majd átdörgölte a haját, aztán pólóját is levette, hogy kicsit
felitassa bőréről az eső vizet. Meglepő módon izmos volt, elég…aprónak és
törékenynek tűnik, de valójában izmos volt, izmosabb, mint én. A kockák a
mindeneim, Lou-nak pedig volt bőven, szóval tudtam min legeltetni a szememet. –
Mielőtt itt helyben orgazmust kapnál, te is vegyél el egy törölközőt és
törölközz meg, rossz rád nézni. – Egy pillanatra sem állt meg a törölközésben –
és vetkőzésben – rám sem nézett, úgy osztotta ki a ,,parancsot”. Morogva keltem
fel, majd a kanapéhoz léptem és én is elvettem egy törölközőt, aztán ugyanabban
a sorrendben, mint Louis elkezdtem magam törölgetni.
− Amúgy
nem néztelek – mondtam morcosan. Felnevetett, majd rám csapott egyet a
törölközőjével. – Aú!
− Ne
hazudj, Hazz!
− Én nem
is! – Jókorát ütöttem én is a törölközővel, mire felkiáltott, majd
visszatámadt.
− Ejnye,
gyerekek! – Zayn hangját hallottunk meg, már éppen belemerültünk volna a
harcba, mikor megjelent száraz ruhákkal a
kezében. Ő is a kanapéhoz sétált, majd letette a ruhákat. – Nesze,
Kölyök. Öltözz át!
− Öh, a
gatyám is elázott.
−Gondoltam
– vont vállat. – Nem ijesztesz meg, nyugi.
− Zayn!
Csak fordulj el! Én sem szívesen vetkőzök előtted! – mordult rá Louis, majd őt
is megsuhintotta a törölközőjével.
− Na!
Fejezd be, Louis! Amúgy meg, szívesebben vetkőzöl a bongyi előtt? – Louis
morogva került meg a kanapét, majd a támlája mögött kezdett el vetkőzni, pont a
hasáig ért a támla, így eltakarta alsó felét. Zayn mellé nyúlt – aki időközben
lehuppant –, elvett egy alsót, majd egy nadrágot, végül egy pólót. Teljes
díszben lépett ki a kanapé takarásából kezében a vizes ruhákkal. Haja még
mindig vizes volt és kócos, de legalább már nem nézett ki úgy, mint egy
lekonyult virág.
− Te
jössz – mosolygott rám angyalian. Nagyot sóhajtva vonultam én is a kanapé mögé,
majd elkezdtem vetkőzni és törölközni, közben reméltem, hogy senki sem látja
meg alsó felemet.
****
Mikor
végeztünk az öltözéssel és szárítkozással Zayn a konyhába vonult, majd teát
főzött, mi pedig csak csöndben a kanapén kuporogva vártuk a meleg teánkat.
Időközben került ránk egy pléd is, Louis bekapcsolta a TV-t, amiben éppen a Twighlight
egyik része ment. Utáltam ezt a filmet, de nem szóltam semmit, örültem, hogy
melegen vagyok.
− Mit
mondtál, hány éves vagy, Kölyök? – kérdezte Zayn egy tálcával egyensúlyozva,
miközben óvatosan betotyogott a szobába.
−
Tizenhét. Te pedig…
−
Huszonnyolc – vágott közbe.
−Mintha
Lou azt mondta volna, egyidősek vagytok.
−
Valóban kinézek tizennyolcnak és szívesebben lennék tizennyolc éves, de jóval
öregebb vagyok. – Szúrósan pillantott Lou-ra, de az csak egy grimaszt
erőltetett az arcára.
−
Köszönjük, Zayn.
−
Cserébe kitakarítod a szobám és a műhelyem. – Úgy látszott a fekete hajú jól
szórakozott, én viszont elég kellemetlenül éreztem magam. Alig egy fél órája
Louis majdnem megcsókolt, most pedig a házában ülök és teázgatok. Meg
sütizgetek. Valami keksz féle is került a tálcára.
Lou egy
grimasszal ajándékozta meg barátját, majd a kisasztalhoz hajolt, hogy
elkészíthesse teáját. Fura mód ő öntött bele tejszínt is, én meg csak néztem
nagy szemekkel, hogy lehet azt meginni? Mármint, érdekes párosítás, én biztosan
nem próbálnám ki.
− Milyen
stílusban festesz? – kérdeztem kíváncsian. Felcsillant a szeme, izgatottan ült
le a fotelba, majd boldog mosollyal engem figyelt.
−
Szürrealista és impresszionista. De elég realisztikus is tudok lenni, pár nem
igazán vagyok oda érte. Te?
−
Realisztikus és szintén impresszionista. Színesben festesz vagy rajzolsz?
− Jobban
szeretek festeni és igen, színesben dolgozom. – Élvezte a témát, ahogy én is
nagyon szerettem. Imádtam festeni. Bár több féle stílust és irányzatot
kipróbáltam, nem igazán tudtam a saját fantáziám szerint rajzolni. Mindig
kellett valami, amihez ragaszkodnom kellett. Egy szín, egy ábra, egy alak, egy
tárgy. Bármi. Nem tudtam az érzelmeim mögé bújni, de ha Zayn szürrealista,
akkor neki ez nagyon jól megy.
−
Megmutatod a festményeid? – Gondoltam már arra nem kíváncsi, én szeretek-e
festeni, én viszont nagyon kíváncsi voltam az ő alkotásaira. Nevetve bólintott.
− Naná!
Gyere kis művészlélek! – mondta nevetve, majd már fel is pattant és intett,
hogy kövessem. Úgy, ahogy voltam mezítláb követtem, bár nem volt hideg a padló.
Valószínűleg padlófűtés is volt a házban, kellemesen langyosak voltak az üres
parketták. Lou is jött velünk. Hosszú lépcső vezetett le a pincébe, rengeteg
cső húzódott a fal mentén, gondolom ezek segítettek a padló és a ház
melegítésében. Inkább nem kísérletezgettem és nem tapiztam végig az összes
csövet.
Lent
kellemes idő volt, de nem meleg, se nem hideg, a festéshez ideális. A hidegben
becsomósodik a festék, a melegben túl folyékonnyá válik, de ez tökéletes idő.
Felkapcsolta Zayn a villanyt, így végre láthatóvá váltak a festményei.
Kisebb-nagyobb vásznak sorakoztak vagy tarkán, vagy üresen a hatalmas pincében.
Egyébként elég stílusos volt. Egy függőágy is elfért itt, asztal, hűtő, még egy
mosógép is volt. Lehet itt valóban mostak és teregettek, elvégre itt szépen
megszáradnak a ruhák.
Az egyik
festményre néztem, elállt a lélegzetem. Félig nyitott ajkakkal léptem oda, majd
óvatosan végighúztam rajta az ujjam, hogy lássam képzelődök-e. De nem. Valóban
egy Lou-ra hasonlító kép előtt álltam, ami egy különleges technikával készült.
−
Ismerem ezt a technikát – mondtam teljesen elképedve. Gyönyörű volt,
elképesztően gyönyörű. Nem néztem volna ki Zayn-ből, hogy ilyen precíz, ezek
szerint képes napokat itt tölteni és festeni vagy rajzolni. Olyan…kis művész,
mint én. Képes vagyok a suliból is lógni, csak azért, hogy alkothassak. – Két
réteg festék van rajta. Általában egy gyönyörű szép festményt rejtenek el egy
véres festmény alá, ez fordítva van?
− Nem –
rázott fejet. – Kívülről egy nagyon színes festmény, nagyon érdekes kinézettel,
belülről pedig gyönyörű és természetes. És nem az én festményem, festettem
valakinek. – Louis-ra pillantott, aki csak komoran vállat vont. Összehúzott
szemöldökkel ingattam tekintetem a két srác között, ez valóban Lou volna?
Festékek alá zárt gyönyörűség?
−
Gyönyörű. És…mikor kaparja le a festéket?
− Az már
csak rajta áll – vont vállat Zayn. Zavart mosoly ült ki az arcomra, nem tudtam
valójában miért mosolyodtam el, talán kínos volt a helyzet. Olyan volt, mintha
némán veszekedtek volna, Lou majd megölte a szemével, még Zayn a puszta
lélegzésével képes lett volna ártani Louis-nak. Felsóhajtottam. Talán túl
komolyan vesszük Zayn-nel a művészetet. Talán hagynia kéne Lou-t olyannak,
amilyen. El sem tudnám őt ,,természetesnek” képzelni. Talán ő mindig is színes
egyéniség volt… De a festék néha hamis és akkor nem takar elég jól, akkor hibás
lesz az egész festmény.
− Öh,
Harry említette, hogy ő is szívesen festene, de nincs pénze vászonra, gondoltam
adhatnál neki párat, én pedig majd kifizetem – vont vállat Lou és végre
elmosolyodott. Zayn felsóhajtott, majd az ő szája is felfele kunkorodott. Túl
régóta barátok ahhoz, hogy haragudjanak egymásra.
−
Válogass, bármelyiket viheted. De nem kérek pénzt, kíváncsi vagyok, miket
alkotsz.
−
Mennyit vihetek majd?
−
Amennyit szeretnél, én ingyen szerzem be ezeket. De esőben nem tanácsos
hazavinni ezeket, majd kocsival kiszaladok vele valamikor. Jelöld meg őket
cetlivel. – Az egyik kisasztalra bökött, amin neon cetlik díszelegtek.
Bólintottam, majd elvettem a cetliket és elkezdtem nézegetni a vásznakat. Nincs
szükségem nagyokra, inkább kicsikre és közepesekre. Megjelöltem hármat, közben
titkon minden kis képét megnéztem. Volt, ami nem az én stílusom volt, de mind
gyönyörű volt. Elképesztő ez a srác! Sokkal jobb, mint én. Mondjuk, én még
fiatal vagyok és még csak most kezd beállni milyen stílusban is fogok majd
festeni a közeljövőben. Inkább realisztikus vagyok, bár…valamikor sokat torzul
a kép és túl sötét, véres lesz. Rengeteg gyilkosságot ábrázoló rajzom
született, pusztán véletlen. Nem akartam véres jelenetet, mégis így sikerült.
− Ennyi
elég is lesz, köszi. Úgysem lesz sok időm festeni – vontam vállat, majd
visszatettem a cetliket az asztalra.
− Papír
nem kell? Vízlepergetős és nem gyullad meg olyan könnyen sem, ezen tudsz égetni
is.
− Öh,
hát végül is… − makogtam össze vissza. Bólintott.
− Jó,
akkor majd valamelyik nap kiviszem neked.
−
Köszönöm… Azt hiszem mennem kéne, anya már biztosan vár és nem akarok balhét. –
Lou felé fordultam, aki csak egyetértően bólintott, majd a lépcső fele indult.
−
Hazaszaladok veled kocsival – jelentette ki Zayn. Bólintottam. Igazából jól
esett, hogy így…örült nekem, de látszólag Louis inkább zavarban volt. Lehet
amiatt a…közelség miatt? Elvégre majdnem megcsókolt az utcán, most meg csak itt
állunk és lessük a képeket, ráadásul nagyon jól tudtam, hogy arra a vászonra ő
volt festve. Ő lenne Zayn múzsája? Mármint ihletadó múzsája. Vagy…szerelmes is
volt belé? Én mindig akkor tudtam jól alkotni, mikor valami mélyet éreztem, mármint…például
szerelmet, nagyon erős szomorúságot vagy örömet. Emberekhez sosem tudtam semmit
kötni. Sosem volt múzsám, vagy bármi, ami ihlettel áldott volna meg.
Louis
visszament a nappaliba, én pedig követtem Zayn-t a kocsiig. Bár még a cipőm
vizes volt nem számított, úgysem lakom messze. Zayn-nek hatalmas, fekete
kocsija volt, azt nem tudtam megnézni milyen kocsi is, túlságosan esett az eső
és siettem beszállni a kocsiba. Kicsit hűvös volt, de amint Zayn bekapcsolta a
fűzést rögtön kellemes idő lett. El is csodálkoztam, elég modern kocsi. Jól
jönne az ára, rögtön mennék is apámhoz, vagy vennék egy külön házat magamnak.
Lassan
mentünk, az úton hömpölygött a víz, és az esőcseppek is rögtön ellepték az
ablaküveget, hiába törölte le folyamatosan a kis szerkezet, Zayn hunyorogva
nézett kifele. Talán nem volt valami jó ötlet pont most kocsival jönni. Bár
gyalog sem tanácsos.
−
Hányadik ház? – kérdezte az utat kémlelve. Ezek szerint tudja, hogy egy utcában
lakunk, lehet Louis mesélt rólam valamit. Bár sokat nem mesélhetett, elvégre
alig ismerjük egymást.
− Innen
a harmadik – feleltem. Hamarosan oda is értünk, Zayn pedig leparkolt a ház
előtt, de nem tudtam kiszállni. Az ajtókat lezárta. Ijedten néztem rá. – Ugye nem
itt akarsz megerőszakolni?
−
Beszélgetni szeretnék. – Komoly volt és rideg, szinte már rémisztő. Úgy éreztem
magam, mint egy kisgyerek, aki rosszat csinált és most számon kérik. Ugyanolyan
rémes volt ezt hallani, mint mikor anya azt mondta kicsinek ,,Nem kapsz kinder
szeletet!”. – Figyelj, kölyök. Bejössz,
meg minden, tökre cukcsi vagy, egész kedves. De…ezeket én mind leszarom. Ne
törd össze Lou-t, ne játszd őt ki, különben kiszedem a beleid, aztán a seggedet
keresztül visszanyomom. Ha szereted, szeresd őszintén, de ne legyen a játékod.
Két emberrel nem játszadozhatsz.
− De én…
− Nem.
Hallottad, amit mondtam, ehhez tartasd magad – bólintott egyet, majd egy
gombnyomással oldotta a zárat. A szívem a torkomban dobogott, a szemöldököm
felugrott. Miért gondolj azt mindenki, hogy ártani akarok az embereknek? Már
kaja közben is utalgatott Louis az osztályfőnökömre. Mintha olyan rossz volna,
de mitől az? Nem értem, mindenki ellene van.
− Honnan
veszed ezeket? – nyögtem ki végül, nem tudtam erre máshogy reagálni. Igaznak és
hazugnak éreztem egyszerre, de lehet az is. Mármint van benne igazság és
hazugság is.
− Én
mindent tudok. Ismerem Lucas-t, nem fog téged sosem szeretni, csak egy játék vagy,
friss hús. Louis…Louis értékel téged, nem érdemli meg azt a fájdalmat, amit
majd te okozol neki. Búcsúzz el a beleidtől – jelentette ki komoran, szinte már
morogva.
− Köcsög…
− dünnyögtem orrom alatt, majd kiszálltam a kocsiból.
Mérgesen
léptem be az ajtón, majd levettem a cipőm. Amikor kiegyesedtem, akkor
találkoztam szembe anyám mérges tekintetével. Jack nem volt lent, de viszont
anyám mérge dupla annyi volt, mint reggel Jack-é, amit meg is érdemelt.
Felsóhajtottam. Jön a szokásos ,,Hol voltál eddig és kivel?” faggatózás,
imádom. Pont erre van most szükségem.
A
konyhába sétáltam, ahol már anya az asztalnál ülve várt. Én is lehuppantam az
egyik székre, majd unalmas tekintettel mértem végig. Már pizsama volt rajta és
elég fáradtnak is tűnt, de jelenleg ez sem hatott meg.
− Hol
voltál eddig? Az óráidnak két órája vége van.
− És ezt
te honnan tudod?
− Felhívott
az osztályfőnököd, hogy majd ki kéne tölteni pár papírt. Megkérdeztem hány órád
lesz még, és azt felelte egy órája végeztél. Szóval egy órája várok rád. Hol voltál,
fiatalember? – Azokkal a szemekkel ölni tudott volna és én utáltam ezeket a
szemeket. Mármint inkább ezt a nézést utáltam.
− Egyik
haveromnál, Lou-nál.
− Ő
hozott haza?
− Nem, a…lakótársa
hozott haza, Zayn.
− És ez
a Lou hány éves?
−
Tizennyolc. Ő végzős, egy suliba járunk, reggel is ketten mentünk. Jó fej, egy
hete ismertem meg, együtt szoktunk deszkázni. Vagyis inkább megpróbál meg
tanítani deszkázni. – Elkapott a hányinger, mintha gyomorgörcsöm lett volna,
ahogy kimondtam Louis nevét ideges lettem. Olyan kellemetlen pillanat volt,
mikor elkapta a fejét, nyilván nem direkt, de…akkor is.
− Hát
jó. És mit csináltatok? És ez ki ruhája?
− Oh, ez
Zayn-é. Amúgy Zayn képeit néztük meg, majd hoz is nekem pár vásznat és papírt,
hogy alkothassak. Nem kér pénzt sem.
−
Örülök, hogy vannak barátaid.
− Én is,
anya. Én is.
Nagyon köszi. Nagyon vártam. És nem csalódtam. :)
VálaszTörlésSzuper. Türelmesen várakozunk :)
VálaszTörlés