2017. április 16., vasárnap

Kilencedik fejezet - Esőben ázva

Sziasztok, drágáim!
Boldog nyulat ismét mindenkinek! Nos...a részről inkább nem mondok semmit, nem lett olyan jó és összeszedett, mint szokott, úgy érzem kicsit összecsapottabb lett, de ígérem a következőt már jobbat kidolgozom, csak mikor elkezdtem ezt írni, akkor nagyon fáradt voltam és nem igazán volt ihletem írni, deee itt vagyok.
És tervezek még egy one shotot a NCSY-ra. (meg lehet folytatom a Scam-et, de nem biztos. Elvégre már nincs sok rész hátra, lehet megírom előre, vagy IDK.)
Szóval, holnapra sok locsolót a lányoknak, a fiúknak meg sok csoki nyulat! (Pls...2017-et írunk..) Na mindegy...
Előző novellám ITT
Kellemes olvasást! 

Lexa










Harry

A srácokkal igyekeztünk meglógni a pincérnő elől, Lou letette a megfelelő összeget az asztal tetejére, majd már rohant is kifele, nehogy véletlen összefussanak. Mikor ribinek szólította egy pillanatra megállt bennem az ütő, a méreg pedig úgy áradt szét minden porcikámban, mint valami vírus, ami anélkül legyengít, hogy észrevennéd. Akkor is igencsak felment bennem a pumpa, mikor Louis azt mesélte a csaj alig pár éve el akarta hitetni a sulival, hogy ő az apja a gyerekének. Hogy van ehhez mersze? Mást beállítani apának? Miért jó az neki?
Alec időközben levált tőlünk és egy másik utca felé sietett. Dús, fekete hajába belekapott egy lágy fuvallat, és még így is, hogy nem láttam az arcát, angyalnak tűnt.  Nem volt az esetem, de a természetes férfiasság megvolt benne, valami naturális szépség, amit a mai lányokban egyáltalán nem lelsz meg, de a fiúkban sem. Ő pedig még fodrász nélkül is jól nézett ki, szerintem ez a gyerek stílusosan született.
Némán sétáltunk egymás mellett, Louis éppen cigizett mellettem, míg én kicsit távolabb húzódtam tőle. Bár már hozzászoktam a cigi szagához, nem szerettem volna, hogy a pólóm magába szívja a füstöt, anyám rögtön megkérdezné, hol cigiztem. Most pedig mindenhez van kedvem, csak a veszekedéshez nem, Jack reggelről teljesen kikészített. Úgy éreztem magam egész nap, mint a mosott rongy: kifacsartnak.
− Szóval bejössz a francia tanárnak – nyökögtem magam elé, kezdett kínossá válni a csend. Lou-ra néztem. Arcára huncut vigyor ült ki, de véletlen sem akart rám nézni, pedig jól tudtam, hogy a szemei szórakozottan csillognak.
− Ez van, ha az ember szexi. – Szinte búgott, olyan volt, mintha egy udvarló gímszarvast hallgatnék, a hangja hirtelen mélyült, megbabonázott. Sosem hallottam még ilyen mélynek a hangját, végig futott a hideg a hátamon, mintha egy kis elektromosságot is éreztem volna, a hajam megemelkedett. Szinte biztos voltam abban is, hogy elpirultam. A kajáldában kimondott mondatomra gondolt ,,Louis szexi”. Tudtam, hogy élvezi. Minden egyes szót, ami róla szól élvezte. Jó móka lehet hallgatni, ahogy egy kilencedikes kis srác szexinek nevez. Mit ne mondjak, én is örülnék neki.
− Jól szórakozol? – kérdeztem dünnyögve. Felkuncogott, majd egy nagy lépéssel elém került, ezzel arra kényszerítve, hogy megálljak és lenézzek rá. Érdekes érzés ,,lenézni” egy nálam idősebb srácra. Kezeit karba fonta mellkasa előtt, az arcát valóban huncut vigyor játszott, ahogy szemei is szinte nevettek a kellemesen hűvös és gyenge napfényes időben. Azt hinne az ember, ha beborul, akkor az ember szeme is sötétebben csillog. Nos, Lou szeme ugyanolyan élénken csillant meg, mint minden nap, mikor sütött a nap.
− Őszintén? Igen, jól szórakozom – felelte felnézve rám. Oldalra biccentett fejjel mért végig, zavarba hozott. Sosem nézett még végig rajtam sosem ilyen…nyilvánvalón. Egyértelmű volt már az elején, hogy nézeget és élvezi azt, hogy bejön, de még sosem nézett így meg… Vajon most miért? Szebbnek talált a borongós időben? – Azt hinné az ember, ha párás a levegő, a göndör hajú embereknek lelapul a haja. Te valami különleges lény lehetsz, mert még jobban begöndörödött – állapította meg, majd jobb kezével hajamba túrt, de alig, hogy a hajamhoz ért el is kapta a kezét, nagy valószínűséggel megráztam, mert bizsergett a homlokom. – Milyen kis sokkoló vagy – mondta huncutkodva.
− Tudod, a párás levegő – vontam vállat.
− Áh, szóval rád így hat a borongós idő? Nem lelapul a hajad, hanem elektromos lesz? – Nem kíváncsiságból kérdezte, volt egy olyan érzésem, hogy erősen flörtölni próbál, persze csak szerényen.
− Ühüm – bólintottam beharapott ajkakkal.
− Mily’ nagyszerű – suttogta halkan, majd lábujjhegyre állt. Nagyobb terpeszbe álltam, hogy valamennyivel alacsonyabbnak tűnjek, vagy legalábbis közelebb kerüljek Lou-hoz. Még mindig ott játszott arcán az a huncut mosoly, a szemei pedig még mindig csillogtak, még az egyre jobban romló időben is. Sötét árnyékok vetültek az útra, minden lélek eltűnt a főútról, kocsi sem igazán jött, most már biztos volt, hogy egy kisebb esőzésre számíthatunk. Az idő is lehűlt pillanatok alatt, libabőrös lettem, bár nem biztos, hogy csak a hideg fuvallatok miatt bizseregtem, elvégre tisztán éreztem, ahogy Lou lehelete az arcomnak csapódik. Louis ismét pipiskedni kezdett, egyre inkább egy vonalba akart kerülni az arcomhoz. A szívem a torkomban dobogott, a légzésem is szaporábbá vált, szinte fuldokoltam. Izgultam, első csókom egy sráctól, akit alig másfél hete ismerek? Még annyi sem, elvégre nem láttam minden nap.
Hatalmasat dörgött és villámlott, Louis megremegett, majd ijedten kapta el a fejét, hogy szétnézhessen. Nem telt bele pár másodpercbe az eső már szakadt is, de olyan mértékben, hogy szinte fátylat vont körénk. Alig láttunk az esőben és pillanatok alatt eláztunk. Louis karon ragadott, majd futni kezdett, én pedig próbáltam felvenni a ritmust és vele együtt rohanni, de tény, sokkal jobb sportoló, mint én és sokkal gyorsabban is szalad. Nem futottunk túl sokat, pár háznyit. Berángatott a kapun, felhúzott a teraszra, ami végre fedett volt és nem áztunk tovább. Érdekesen festett elázott hajjal, kisebb-nagyobb tincsekben tapadt arcára és homlokára barna hajkoronája, ami szárazon világos, most vizesen szinte fekete. Én sem nézhettem ki jobban, mint egy ázott puli kutya. Levette a táskáját, majd kutakodni kezdett az egyik kiszsebben, de mivel a hajától alig látott és a hajából is folyamatosan csordogált az esővíz, így nehezen találta meg azt, amit keresett. A bejárati ajtó kulcsa volt az, amit ügyetlenkedve a zárba helyezett, majd kinyitotta az ajtót.
− Gyere! – fordult felém. Szemből aranyosnak tűnt vizes hajjal, oldalról úgy nézett ki, mint egy lekonyult virág szirmai. Belépett a házba, én pedig bólintva követtem. Amint a folyosóra értünk mindketten kiléptünk a cipőinkből, majd ledobtuk vizes táskáinkat.
− Remélem nem áztak el a könyveim – sóhajtottam gondterhelten, miközben a táskámba néztem, vajon mennyire maradtak épek a könyveim. Nem tűntek elázottnak, egész száraznak néztek ki. – Hu, ezt megúsztam.
− Vedd le a kabátod és tedd a radiátorra! Addig előkerítem Zayn-t, biztos megint a pincében ügyeskedik – mondta  a nappali felé mutogatva. Úgy tettem, ahogy kérte, a kabátnak nevezett fölsőmet a radiátorra tettem, majd én magam is lekuporodtam a radiátor elé, ugyanis elég hűvös volt így nedves ruhákban. Mivel padlón ültem, így nem féltem attól, hogy Lou rám ripakodik, hogy vizes lett valami, elvégre csak fel kell törölni.
Ismét kattant egy zár, majd ajtócsapódott, gondolom Louis ment le a pincébe Zayn után. Ha jól emlékszem ő a lakótársa és egyben legjobb haverja, a kis művészlélek, akárcsak én. Kíváncsi vagyok, milyen stílusban fest, egyáltalán van-e stílusa, vagy csak megrendelésre fest valamit. Szeret-e elrugaszkodni a valóságtól vagy nagyon valósághű?
Hamarosan megjelent Lou a haverjával, még mindig vizes volt és reszketett, de már legalább előkerült Zayn. Magasabb volt Louis-nál, de szinte biztos voltam benne, hogy nálam alacsonyabb, fekete haja volt, hatalmas csoki barna szemei, gyönyörű kreol bőre. Ismét egy Istenre hasonlító egyén, bár Alec valamennyivel szebb volt, olyan…naturális, ő meg olyan…modell alkat.
− Tényleg úgy néz ki, mint egy ázott puli – mondta gúnyosan Zayn meglökve haverját. – Mizu, kölyök?
− Harry vagyok – dünnyögtem orrom alatt.
− Én meg Zayn.
− Zayn, hozz neki száraz ruhát, az enyémek szerintem kicsik – mondta Lou fáradtan, haverjára pillantva. Az vállat vont, majd kifordult a nappaliból, Louis pedig a kanapéhoz lépett, amin száraz ruhák halma sorakozott, plusz törölközők. Elvett egy törölközőt, majd átdörgölte a haját, aztán pólóját is levette, hogy kicsit felitassa bőréről az eső vizet. Meglepő módon izmos volt, elég…aprónak és törékenynek tűnik, de valójában izmos volt, izmosabb, mint én. A kockák a mindeneim, Lou-nak pedig volt bőven, szóval tudtam min legeltetni a szememet. – Mielőtt itt helyben orgazmust kapnál, te is vegyél el egy törölközőt és törölközz meg, rossz rád nézni. – Egy pillanatra sem állt meg a törölközésben – és vetkőzésben – rám sem nézett, úgy osztotta ki a ,,parancsot”. Morogva keltem fel, majd a kanapéhoz léptem és én is elvettem egy törölközőt, aztán ugyanabban a sorrendben, mint Louis elkezdtem magam törölgetni.
− Amúgy nem néztelek – mondtam morcosan. Felnevetett, majd rám csapott egyet a törölközőjével. – Aú!
− Ne hazudj, Hazz!
− Én nem is! – Jókorát ütöttem én is a törölközővel, mire felkiáltott, majd visszatámadt.
− Ejnye, gyerekek! – Zayn hangját hallottunk meg, már éppen belemerültünk volna a harcba, mikor megjelent száraz ruhákkal a  kezében. Ő is a kanapéhoz sétált, majd letette a ruhákat. – Nesze, Kölyök. Öltözz át!
− Öh, a gatyám is elázott.
−Gondoltam – vont vállat. – Nem ijesztesz meg, nyugi.
− Zayn! Csak fordulj el! Én sem szívesen vetkőzök előtted! – mordult rá Louis, majd őt is megsuhintotta a törölközőjével.
− Na! Fejezd be, Louis! Amúgy meg, szívesebben vetkőzöl a bongyi előtt? – Louis morogva került meg a kanapét, majd a támlája mögött kezdett el vetkőzni, pont a hasáig ért a támla, így eltakarta alsó felét. Zayn mellé nyúlt – aki időközben lehuppant –, elvett egy alsót, majd egy nadrágot, végül egy pólót. Teljes díszben lépett ki a kanapé takarásából kezében a vizes ruhákkal. Haja még mindig vizes volt és kócos, de legalább már nem nézett ki úgy, mint egy lekonyult virág.
− Te jössz – mosolygott rám angyalian. Nagyot sóhajtva vonultam én is a kanapé mögé, majd elkezdtem vetkőzni és törölközni, közben reméltem, hogy senki sem látja meg alsó felemet.

****

Mikor végeztünk az öltözéssel és szárítkozással Zayn a konyhába vonult, majd teát főzött, mi pedig csak csöndben a kanapén kuporogva vártuk a meleg teánkat. Időközben került ránk egy pléd is, Louis bekapcsolta a TV-t, amiben éppen a Twighlight egyik része ment. Utáltam ezt a filmet, de nem szóltam semmit, örültem, hogy melegen vagyok.
− Mit mondtál, hány éves vagy, Kölyök? – kérdezte Zayn egy tálcával egyensúlyozva, miközben óvatosan betotyogott a szobába.
− Tizenhét. Te pedig…
− Huszonnyolc – vágott közbe.
−Mintha Lou azt mondta volna, egyidősek vagytok.
− Valóban kinézek tizennyolcnak és szívesebben lennék tizennyolc éves, de jóval öregebb vagyok. – Szúrósan pillantott Lou-ra, de az csak egy grimaszt erőltetett az arcára.
− Köszönjük, Zayn.
− Cserébe kitakarítod a szobám és a műhelyem. – Úgy látszott a fekete hajú jól szórakozott, én viszont elég kellemetlenül éreztem magam. Alig egy fél órája Louis majdnem megcsókolt, most pedig a házában ülök és teázgatok. Meg sütizgetek. Valami keksz féle is került a tálcára.
Lou egy grimasszal ajándékozta meg barátját, majd a kisasztalhoz hajolt, hogy elkészíthesse teáját. Fura mód ő öntött bele tejszínt is, én meg csak néztem nagy szemekkel, hogy lehet azt meginni? Mármint, érdekes párosítás, én biztosan nem próbálnám ki.
− Milyen stílusban festesz? – kérdeztem kíváncsian. Felcsillant a szeme, izgatottan ült le a fotelba, majd boldog mosollyal engem figyelt.
− Szürrealista és impresszionista. De elég realisztikus is tudok lenni, pár nem igazán vagyok oda érte. Te?
− Realisztikus és szintén impresszionista. Színesben festesz vagy rajzolsz?
− Jobban szeretek festeni és igen, színesben dolgozom. – Élvezte a témát, ahogy én is nagyon szerettem. Imádtam festeni. Bár több féle stílust és irányzatot kipróbáltam, nem igazán tudtam a saját fantáziám szerint rajzolni. Mindig kellett valami, amihez ragaszkodnom kellett. Egy szín, egy ábra, egy alak, egy tárgy. Bármi. Nem tudtam az érzelmeim mögé bújni, de ha Zayn szürrealista, akkor neki ez nagyon jól megy.
− Megmutatod a festményeid? – Gondoltam már arra nem kíváncsi, én szeretek-e festeni, én viszont nagyon kíváncsi voltam az ő alkotásaira. Nevetve bólintott.
− Naná! Gyere kis művészlélek! – mondta nevetve, majd már fel is pattant és intett, hogy kövessem. Úgy, ahogy voltam mezítláb követtem, bár nem volt hideg a padló. Valószínűleg padlófűtés is volt a házban, kellemesen langyosak voltak az üres parketták. Lou is jött velünk. Hosszú lépcső vezetett le a pincébe, rengeteg cső húzódott a fal mentén, gondolom ezek segítettek a padló és a ház melegítésében. Inkább nem kísérletezgettem és nem tapiztam végig az összes csövet.
Lent kellemes idő volt, de nem meleg, se nem hideg, a festéshez ideális. A hidegben becsomósodik a festék, a melegben túl folyékonnyá válik, de ez tökéletes idő. Felkapcsolta Zayn a villanyt, így végre láthatóvá váltak a festményei. Kisebb-nagyobb vásznak sorakoztak vagy tarkán, vagy üresen a hatalmas pincében. Egyébként elég stílusos volt. Egy függőágy is elfért itt, asztal, hűtő, még egy mosógép is volt. Lehet itt valóban mostak és teregettek, elvégre itt szépen megszáradnak a ruhák.
Az egyik festményre néztem, elállt a lélegzetem. Félig nyitott ajkakkal léptem oda, majd óvatosan végighúztam rajta az ujjam, hogy lássam képzelődök-e. De nem. Valóban egy Lou-ra hasonlító kép előtt álltam, ami egy különleges technikával készült.
− Ismerem ezt a technikát – mondtam teljesen elképedve. Gyönyörű volt, elképesztően gyönyörű. Nem néztem volna ki Zayn-ből, hogy ilyen precíz, ezek szerint képes napokat itt tölteni és festeni vagy rajzolni. Olyan…kis művész, mint én. Képes vagyok a suliból is lógni, csak azért, hogy alkothassak. – Két réteg festék van rajta. Általában egy gyönyörű szép festményt rejtenek el egy véres festmény alá, ez fordítva van?
− Nem – rázott fejet. – Kívülről egy nagyon színes festmény, nagyon érdekes kinézettel, belülről pedig gyönyörű és természetes. És nem az én festményem, festettem valakinek. – Louis-ra pillantott, aki csak komoran vállat vont. Összehúzott szemöldökkel ingattam tekintetem a két srác között, ez valóban Lou volna? Festékek alá zárt gyönyörűség?
− Gyönyörű. És…mikor kaparja le a festéket?
− Az már csak rajta áll – vont vállat Zayn. Zavart mosoly ült ki az arcomra, nem tudtam valójában miért mosolyodtam el, talán kínos volt a helyzet. Olyan volt, mintha némán veszekedtek volna, Lou majd megölte a szemével, még Zayn a puszta lélegzésével képes lett volna ártani Louis-nak. Felsóhajtottam. Talán túl komolyan vesszük Zayn-nel a művészetet. Talán hagynia kéne Lou-t olyannak, amilyen. El sem tudnám őt ,,természetesnek” képzelni. Talán ő mindig is színes egyéniség volt… De a festék néha hamis és akkor nem takar elég jól, akkor hibás lesz az egész festmény.
− Öh, Harry említette, hogy ő is szívesen festene, de nincs pénze vászonra, gondoltam adhatnál neki párat, én pedig majd kifizetem – vont vállat Lou és végre elmosolyodott. Zayn felsóhajtott, majd az ő szája is felfele kunkorodott. Túl régóta barátok ahhoz, hogy haragudjanak egymásra.
− Válogass, bármelyiket viheted. De nem kérek pénzt, kíváncsi vagyok, miket alkotsz.
− Mennyit vihetek majd?
− Amennyit szeretnél, én ingyen szerzem be ezeket. De esőben nem tanácsos hazavinni ezeket, majd kocsival kiszaladok vele valamikor. Jelöld meg őket cetlivel. – Az egyik kisasztalra bökött, amin neon cetlik díszelegtek. Bólintottam, majd elvettem a cetliket és elkezdtem nézegetni a vásznakat. Nincs szükségem nagyokra, inkább kicsikre és közepesekre. Megjelöltem hármat, közben titkon minden kis képét megnéztem. Volt, ami nem az én stílusom volt, de mind gyönyörű volt. Elképesztő ez a srác! Sokkal jobb, mint én. Mondjuk, én még fiatal vagyok és még csak most kezd beállni milyen stílusban is fogok majd festeni a közeljövőben. Inkább realisztikus vagyok, bár…valamikor sokat torzul a kép és túl sötét, véres lesz. Rengeteg gyilkosságot ábrázoló rajzom született, pusztán véletlen. Nem akartam véres jelenetet, mégis így sikerült.
− Ennyi elég is lesz, köszi. Úgysem lesz sok időm festeni – vontam vállat, majd visszatettem a cetliket az asztalra.
− Papír nem kell? Vízlepergetős és nem gyullad meg olyan könnyen sem, ezen tudsz égetni is.
− Öh, hát végül is… − makogtam össze vissza. Bólintott.
− Jó, akkor majd valamelyik nap kiviszem neked.
− Köszönöm… Azt hiszem mennem kéne, anya már biztosan vár és nem akarok balhét. – Lou felé fordultam, aki csak egyetértően bólintott, majd a lépcső fele indult.
− Hazaszaladok veled kocsival – jelentette ki Zayn. Bólintottam. Igazából jól esett, hogy így…örült nekem, de látszólag Louis inkább zavarban volt. Lehet amiatt a…közelség miatt? Elvégre majdnem megcsókolt az utcán, most meg csak itt állunk és lessük a képeket, ráadásul nagyon jól tudtam, hogy arra a vászonra ő volt festve. Ő lenne Zayn múzsája? Mármint ihletadó múzsája. Vagy…szerelmes is volt belé? Én mindig akkor tudtam jól alkotni, mikor valami mélyet éreztem, mármint…például szerelmet, nagyon erős szomorúságot vagy örömet. Emberekhez sosem tudtam semmit kötni. Sosem volt múzsám, vagy bármi, ami ihlettel áldott volna meg.

Louis visszament a nappaliba, én pedig követtem Zayn-t a kocsiig. Bár még a cipőm vizes volt nem számított, úgysem lakom messze. Zayn-nek hatalmas, fekete kocsija volt, azt nem tudtam megnézni milyen kocsi is, túlságosan esett az eső és siettem beszállni a kocsiba. Kicsit hűvös volt, de amint Zayn bekapcsolta a fűzést rögtön kellemes idő lett. El is csodálkoztam, elég modern kocsi. Jól jönne az ára, rögtön mennék is apámhoz, vagy vennék egy külön házat magamnak.
Lassan mentünk, az úton hömpölygött a víz, és az esőcseppek is rögtön ellepték az ablaküveget, hiába törölte le folyamatosan a kis szerkezet, Zayn hunyorogva nézett kifele. Talán nem volt valami jó ötlet pont most kocsival jönni. Bár gyalog sem tanácsos.
− Hányadik ház? – kérdezte az utat kémlelve. Ezek szerint tudja, hogy egy utcában lakunk, lehet Louis mesélt rólam valamit. Bár sokat nem mesélhetett, elvégre alig ismerjük egymást.
− Innen a harmadik – feleltem. Hamarosan oda is értünk, Zayn pedig leparkolt a ház előtt, de nem tudtam kiszállni. Az ajtókat lezárta. Ijedten néztem rá. – Ugye nem itt akarsz megerőszakolni?
− Beszélgetni szeretnék. – Komoly volt és rideg, szinte már rémisztő. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki rosszat csinált és most számon kérik. Ugyanolyan rémes volt ezt hallani, mint mikor anya azt mondta kicsinek ,,Nem kapsz kinder szeletet!”.  – Figyelj, kölyök. Bejössz, meg minden, tökre cukcsi vagy, egész kedves. De…ezeket én mind leszarom. Ne törd össze Lou-t, ne játszd őt ki, különben kiszedem a beleid, aztán a seggedet keresztül visszanyomom. Ha szereted, szeresd őszintén, de ne legyen a játékod. Két emberrel nem játszadozhatsz.
− De én…
− Nem. Hallottad, amit mondtam, ehhez tartasd magad – bólintott egyet, majd egy gombnyomással oldotta a zárat. A szívem a torkomban dobogott, a szemöldököm felugrott. Miért gondolj azt mindenki, hogy ártani akarok az embereknek? Már kaja közben is utalgatott Louis az osztályfőnökömre. Mintha olyan rossz volna, de mitől az? Nem értem, mindenki ellene van.
− Honnan veszed ezeket? – nyögtem ki végül, nem tudtam erre máshogy reagálni. Igaznak és hazugnak éreztem egyszerre, de lehet az is. Mármint van benne igazság és hazugság is.
− Én mindent tudok. Ismerem Lucas-t, nem fog téged sosem szeretni, csak egy játék vagy, friss hús. Louis…Louis értékel téged, nem érdemli meg azt a fájdalmat, amit majd te okozol neki. Búcsúzz el a beleidtől – jelentette ki komoran, szinte már morogva.
− Köcsög… − dünnyögtem orrom alatt, majd kiszálltam a kocsiból.

Mérgesen léptem be az ajtón, majd levettem a cipőm. Amikor kiegyesedtem, akkor találkoztam szembe anyám mérges tekintetével. Jack nem volt lent, de viszont anyám mérge dupla annyi volt, mint reggel Jack-é, amit meg is érdemelt. Felsóhajtottam. Jön a szokásos ,,Hol voltál eddig és kivel?” faggatózás, imádom. Pont erre van most szükségem.
A konyhába sétáltam, ahol már anya az asztalnál ülve várt. Én is lehuppantam az egyik székre, majd unalmas tekintettel mértem végig. Már pizsama volt rajta és elég fáradtnak is tűnt, de jelenleg ez sem hatott meg.
− Hol voltál eddig? Az óráidnak két órája vége van.
− És ezt te honnan tudod?
− Felhívott az osztályfőnököd, hogy majd ki kéne tölteni pár papírt. Megkérdeztem hány órád lesz még, és azt felelte egy órája végeztél. Szóval egy órája várok rád. Hol voltál, fiatalember? – Azokkal a szemekkel ölni tudott volna és én utáltam ezeket a szemeket. Mármint inkább ezt a nézést utáltam.
− Egyik haveromnál, Lou-nál.
− Ő hozott haza?
− Nem, a…lakótársa hozott haza, Zayn.
− És ez a Lou hány éves?
− Tizennyolc. Ő végzős, egy suliba járunk, reggel is ketten mentünk. Jó fej, egy hete ismertem meg, együtt szoktunk deszkázni. Vagyis inkább megpróbál meg tanítani deszkázni. – Elkapott a hányinger, mintha gyomorgörcsöm lett volna, ahogy kimondtam Louis nevét ideges lettem. Olyan kellemetlen pillanat volt, mikor elkapta a fejét, nyilván nem direkt, de…akkor is.
− Hát jó. És mit csináltatok? És ez ki ruhája?
− Oh, ez Zayn-é. Amúgy Zayn képeit néztük meg, majd hoz is nekem pár vásznat és papírt, hogy alkothassak. Nem kér pénzt sem.
− Örülök, hogy vannak barátaid.
− Én is, anya. Én is.


2 megjegyzés: