Sziasztok, babák!
Végre túl vagyok a féléven, és hála Isten elég jól sikerültek a jegyeim, köszönöm a türelmet! Sajnos nem igen jutottam géphez, vagy elaludtam, vagy tanultam, szóval lehet kicsit uncsi lett a rész, de próbáltam bele-belerejteni pár dolgot, nem tudom, hogyan sikerült. (Remélem nem látszik, hogy lassan két hete nem alszok a rémálmok miatt, és olvasható maradt :D )
Szóóval, nem is tudom, még mit mondhatnék, tényleg csak annyi, hogy sajnálom, hogy így megvárakoztattalak titeket, de tényleg gyötörnek a rémesebbnél, rémesebb álmok, és...nem tudom magam kipihenni, ha napközben alszom, akkor este nem tudok és teljes para van rajtam... Fuh, lehet a hétvégi is benne van, de... Nem tudom, megint olyan, mintha nyomnák a vállam...
Na mindegy! :D Minden nehézség és negatívum ellenére én szívemet, lelkemet beleadtam a részbe, szóval remélem tetszik nektek és kicsit feldobom vele az én drága Liz-emet. :3
(csak úgy érdekességként, eddig 31 oldalt írtam összesen a Színjátékból :D )
Kellemes olvasást!
Lexa
Louis
Már
sötétedett, mikor végre úgy döntöttem, ideje hazamenni. Hogy addig merre
lófráltam? Erre-arra, mindenfele. Benéztem pár ismerőshöz, rokonhoz, haverhoz. Előtte
pedig hazakísértem egy srácot, akit bár nem akartam átverni, mégis hazudtam
neki. Aranyos volt és őszinte, ami rögtön elnyerte a tetszésem, elvégre egy
emberben az a legfontosabb, hogy őszinte legyen. Persze sokszor már azt is
megszabja az élet, hányszor lehetsz igazán őszinte. Sokszor kell hazudnod a
boldogsághoz, hogy én a boldogságért hazudtam-e, azt nem tudom, de az biztos,
hogy sosem sikerült még ilyen könnyen füllentenem. Talán Harry boldogságát
akarom, hogy megbízzon bennem, talán most barátra leltem egy tizenhét éves
fiúban, akit már most megviselt az élet. Tudom mit érezhet, bár talán az én
veszteségem kicsit nagyobb, az sem lehet jobb, ha élnek a szülei és nem
foglalkoznak vele. Én is elvesztettem a szüleim, az egyik meghalt, a másik
pedig… Számomra halott.