Oops! - Hi!

Sziasztok, babák!

Sajnálom, hogy késtek/késnek a részek, nem kell semmi rosszra gondolni NEM hagyom abba egyik történetemet sem - vannak újabb elkezdettek, de ez lényegtelen - mindössze nincs időm, lassan még meghalni sem. Most kaptam három nap pihenőt, azt is csak azért, mert beteg vagyok, bár ez sem jobb, szívesebben lennék suliban.

Lényeg a lényeg: Ne gondoljatok rosszra, a történetek folytatva lesznek, amint lesz egy kis időm. Június közepéig ne nagyon várjatok tőlem semmit, esetleg kis szösszeneteket, ha sikerül összedobni. Rengeteg dolgom van, két vizsga, egy ballagás, sőt kettő, mert uncsitesóm is ballag, a vizsga tönkretesz idegileg (na meg a Rómeo és Júlia...). Ha időm van, inkább olvasok, sokszor nyolc után jutok oda, hogy ,,Na, végre tudok lélegezni!" és mire felnézek a könyvből már este tíznél járunk...

Ne haragudjatok, nem akarlak titeket cserben hagyni, elszomorítani, de szeretném rendesen kidolgozni a részeket, nem pedig összecsapni, az pedig időt igényel - ami történetesen nincs.

Köszönöm a türelmeteket! Remélem az időhiány ellenére kitartotok mellettem és a történeteim mellett! :)

Jó hétvégét!

Ölellek titeket!

(addig is egy cuki fanart Larryről)

Lexa

Kilencedik fejezet - Esőben ázva

Sziasztok, drágáim!

Boldog nyulat ismét mindenkinek! Nos...a részről inkább nem mondok semmit, nem lett olyan jó és összeszedett, mint szokott, úgy érzem kicsit összecsapottabb lett, de ígérem a következőt már jobbat kidolgozom, csak mikor elkezdtem ezt írni, akkor nagyon fáradt voltam és nem igazán volt ihletem írni, deee itt vagyok.

És tervezek még egy one shotot a NCSY-ra. (meg lehet folytatom a Scam-et, de nem biztos. Elvégre már nincs sok rész hátra, lehet megírom előre, vagy IDK.)

Szóval, holnapra sok locsolót a lányoknak, a fiúknak meg sok csoki nyulat! (Pls...2017-et írunk..) Na mindegy...

Előző novellám ITT. 

Kellemes olvasást! 

Lexa

Harry

A srácokkal igyekeztünk meglógni a pincérnő elől, Lou letette a megfelelő összeget az asztal tetejére, majd már rohant is kifele, nehogy véletlen összefussanak. Mikor ribinek szólította egy pillanatra megállt bennem az ütő, a méreg pedig úgy áradt szét minden porcikámban, mint valami vírus, ami anélkül legyengít, hogy észrevennéd. Akkor is igencsak felment bennem a pumpa, mikor Louis azt mesélte a csaj alig pár éve el akarta hitetni a sulival, hogy ő az apja a gyerekének. Hogy van ehhez mersze? Mást beállítani apának? Miért jó az neki?

Alec időközben levált tőlünk és egy másik utca felé sietett. Dús, fekete hajába belekapott egy lágy fuvallat, és még így is, hogy nem láttam az arcát, angyalnak tűnt.  Nem volt az esetem, de a természetes férfiasság megvolt benne, valami naturális szépség, amit a mai lányokban egyáltalán nem lelsz meg, de a fiúkban sem. Ő pedig még fodrász nélkül is jól nézett ki, szerintem ez a gyerek stílusosan született.

Némán sétáltunk egymás mellett, Louis éppen cigizett mellettem, míg én kicsit távolabb húzódtam tőle. Bár már hozzászoktam a cigi szagához, nem szerettem volna, hogy a pólóm magába szívja a füstöt, anyám rögtön megkérdezné, hol cigiztem. Most pedig mindenhez van kedvem, csak a veszekedéshez nem, Jack reggelről teljesen kikészített. Úgy éreztem magam egész nap, mint a mosott rongy: kifacsartnak.

− Szóval bejössz a francia tanárnak – nyökögtem magam elé, kezdett kínossá válni a csend. Lou-ra néztem. Arcára huncut vigyor ült ki, de véletlen sem akart rám nézni, pedig jól tudtam, hogy a szemei szórakozottan csillognak.

Nyolcadik fejezet - Színdarab, melyben mindenki szerepet kap

Sziasztok, drágák!

Sajnálom, hogy késtem egy picit, de egyszerűen vagy nem jutottam géphez, vagy ha géphez jutottam nem volt erőm írni. Meg közben ugye vártam a könyveim, amik szerencsére megérkeztek és még több ihletet adnak a Children of the dark-hoz. :3 (Egyébként gyönyörű könyvek és imádom őket. Ahw, sosem gondoltam volna, hogy egy szerelmi-háromszöget így megkedvelek.)

És hát a Short Stories blogról is volt szó. A blog új címet kapott,és mindenféle történet fel fog majd kerülni, természetesen a többit nem szedtem le - csak egy-két régebbi, ócska írást. A blog innentől Nobody can save you címmel él tovább. 

Nem is fecsegek többet! Így is sokat késtem!

Szép hetet nektek!

Kellemes olvasást!

Lexa

Louis

Alec-nek igaza lett, a francia tanár valóban végigbeszélgette velem az órát. Minden érdekelte; hogy kerültem Angliába, aztán miért mentem vissza Franciaországba, hány nyelven beszélek, hogy hogy ennyi nyelven beszélek. És csakis franciául volt hajlandó ezeket megbeszélni, ami nekem nem volt gond, elvégre a kisujjamon jön ki a nyelv, a többi nehezebben értette, főleg, mikor a tanárnő jól belemotyogott a mondandójába.

Négy óra siklott el a fejünk felett, az ebédlőben álltunk kajajegyünket szorongatva lökdöstük a másikat, míg én nyakamat nyújtogatva kerestem Harry-t, de sehol sem leltem a rövid, kissé göndör buksit. Felsóhajtottam, talán őket később engedik ebédelni, bár a mai nap mindenkinek csak négy órája volt. Tankönyv híján viszont elég laza napunk volt – annak ellenére, hogy rendes tanítás volt. Az osztályfőnök is csak az utolsó – azaz a negyedik – órán jelent meg, hogy lediktálj az órarendet, a szüneteket és a tanárokat, illetve nekem elmondta mikorra várhatóak a tankönyveim.

− Mi ez a szar? – kérdezte az egyik előttem toporgó srác, aki szintén tizenkettedikes, de nem az én osztályomba jár. Nehéz hozzászokni ahhoz, hogy tulajdonképpen én is diák vagyok, holott tíz éve vettem ezeket a dolgokat, amiket most tanítanak nekik. Érdekes ezekre visszaemlékezni, majd ismét megtanulni. És egyáltalán nem izgalmas.

A srác valami undorító, pépes ételnek nem nevezhető akármit kapott a tányérjára, én pedig elhúztam a szám.

Hetedik fejezet - Megnyílt a pokol kapuja

Sziasztok, babók!

Sajnálom, hogy ennyit késtem, nagyon röstellem, de...annyi minden ért engem és a családomat ebben a pár hétben. Egyszerűen nem ment, ma viszont végre megszállt az ikhlet (Dancsó) és be tudtam fejezni.

Még sosem csináltam ilyet, hogy egy részen belül két szemszög van, de remélem a furcsaság ellenére tetszik nektek, igyekeztem nem összecsapni és összeszedni a gondolataim. :3 

Időközben belekezdtem (ismét) egy történetbe, Shadowhunters+Larry a téma, egész jóra sikeredett a fejemben, remélem papírra vetve is ugyanolyan jó lesz. A blogot ITT megtaláljátok, később Wattpaden is elérhető lesz. Nos, terveztem ugye a Töltött fegyver folytatását is, maradjunk annyiban, hogy tervbe van véve, ha végzem a Színjátékkal, vagy legalábbis már jobban elmerültem benne, akkor publikálom, bár már eddig háromféle verzió van a gépen, hátha az egyik végre nekem is tetszeni fog!

Plusz: Elkezdtem olvasni Cassandra Clare könyveit, ajánlom mindenkinek, és a Shadowhunters sorozatot is elkezdtem nézni, igaz csak feliratozva van fent, én imádom! Javaslom a blogot is nézzétek meg, minden értelmet nyer majd azok számára is, akik nem ismerik a könyveket vagy a filmet, sorozatot! 

Oh, és Malec fan lettem! *-* Légy boldog, Liz! :D

Bejegyzés a Wonderful-on erről ITT. Nyugodtan rendelhettek tőlem designt vagy fejlécet, ráérek és sokat fejlődtem! ;)

Emellett tervezem, hogy a Short Stories át lesz keresztelve, és mindenféle írás fel fpg oda kerülni! Címben segíthettek! 

Kellemes olvasást!

Lexa

Harry

A hétvége hamar elszárnyalt a fejem fölött, alig volt időm felkészülni erre a rengeteg rossz dologra, ami már a reggelemet is végigkísérte. Leestem az ágyról, bevertem a lábam, lefejeltem az ajtót, szinte szét voltam esve. Hiányzott Louis, hogy elmondjam neki mennyire utálom az iskolát és az új osztályomat, és csak az nyugtat meg az egészben, hogy ő ott van. Lehet, csak egy plátói szerelemről van szó, de ettől függetlenül hiányzik. Alig egy hete ismerem, de úgy érzem ő is a lelki társam lesz, akárcsak Liza és Rose. Ő az első olyan fiú, akiben megbízom és akivel jól is érzem magam.

Unottam turkáltam a reggelimben, nem igazán tetszett, túl egészségesnek tűnt. Ma reggel anya előbb ment dolgozni, így kettesben maradtam Jack-kel, ami már felér egy kínzással, aztán még együtt is kell reggeliznünk, ez egyenlő egy gyilkossági kísérlettel. Csak sajnos én hiába jelenteném fel, semmit sem érnék el vele, különösebben meg amúgy sem érdekel ez a senkiházi.

Hatodik fejezet - Már csak ez hiányzott...

Sziasztok, babyk!

Bár az előző részre nem sok visszajelzés érkezett, azért nagy-nagy örömmel írtam nektek ezt a részt, ami beindítja a szálakat. Ezt a részt egy nagyon kedves írónak köszönjétek, aki biztatott engem, de olyan mértékben, hogy visszaszállt az életkedvem, mert...eléggé elszomorodtam...

A History-hoz 0, azaz nulla komment jött, és össz-vissz 74!-en kattintottak rá, ami szintén egyenlő a semmivel. A Színjátéknál a kattintások száma 200 feletti... Szóval ja, a blog privát lett, majd egyszer befejezem, egyenlőre ezzel és a Töltött fegyverrel szeretnék foglalkozni, plusz a tenshot-ommal, amivel nem tudom mikor végzem...

Szóval ennyi... Remélem nektek boldogabb hetetek volt és a jövő hét is kellemesebb lesz!

Kellemes olvasást!

Lexa

Louis

Idegesen ültem a kanapén, ökölbe szorított kezekkel gondolkodtam. Alig három napom van az iskolakezdésig, én pedig még nem tudtam az iskolaigazgatóval beszélni, hogy vegyen fel diáknak. Eleve hülyén adja magát a helyzet, egy huszonnyolc éves tanár végzős diáknak állna egy másik srác kedvéért? Páros lábbal rúgnak ki a gimnázium épületéből, ha ezt meghallja tőlem az igazgató. Ekkora marhaságot sem mesélt neki senki még, mint amit én fogok neki még a mai nap. ,,Hát izé, azért szeretnék diák lenni, mert van egy srác, akinek azt hazudtam végzős vagyok, és szeretnék a lelki társa lenni”. Még én is kiröhögtem magam minap a tükörben, akkor majd az igazgató.

Persze, azt még mindig nem értettem miért is akarok ennek a fiúnak a közelébe férkőzni. Alig egy hete ismerem, de még annyi ideje sem, mert alig ért rá a héten.  Na, nem minta én aktívabb lettem volna, elvégre én is felkészültem az egyetemi órákra, ami számomra csak ismétlés lesz egész évben, elvégre mindent tudok franciából.

− Húha, rendes vörös vagy. – Zayn hangját ismertem meg, nem sokkal a gúnyos beszólás után le is csörtetett a lépcsőn és rögtön mellém került. Keresztbe tette lábait, majd kuncogva hátradőlt a kanapén. Nem igazán segít most a mosolyával, vagy a gúnyos beszólásaival, sőt… Csak idegesít.

Ötödik fejezet - ,,Talán azért rajongok érted annyira, mert számomra egy megfejthetetlen festmény vagy? Nem tudom, de meg akarlak ismerni.”

Sziasztok, bébik!

Sajnálom, hogy ennyit kellett rám várni, valamiért most lassabban ment az írás, kicsit szétszórtabb voltam én magam is, de remélem ennek ellenére a rész tetszik és ismét megleptek pár kedves kommentel vagy üzenettel! <3

Ééés, a Short Stories INAKTÍVvá vált, szóval oda ne vájatok részeket, mert NEM FOLYTATÓDNAK, fájó döntés, de a kis bejegyzésemben leírtam mindent. Jól tudjátok, minden sztorimat imádom, de sok minden befolyásolhatja az írást. Elég lesz nekem egyenlőre a Színjáték és a History, aminek már írom a prológusát - újraírom - és ha IDE kattintotok, akkor a blogra visz titeket a link. Ez lenne a katonás történetem, mindjárt idézem ide nektek, és akkor olvashatjátok. Na de, az ígért történetek ugye - SSon kint van - nem biztos, hogy meg lesznek írva, ha mégis, akkor külön blogot kapnak majd... És...remélem majd a History is tetszeni fog nektek! :3 II. világháborús, katonás, szenvedélyes történet lesz! ;)

Íme a History kis bevezetője:

Eddig úgy látszott Harry Styles-nak semmi szüksége nincsen katonai végzettségére, ám a helyzet hirtelen megváltozik. Nagyapja előre megjósolta, hogy hamarosan nagy pusztítás söpör végig az egész világon. Kitör a második világháború. Harry alig húsz éves, fiatalnak számít, ám a katonaságban sok a szabad hely, így hát behívatják a fiatalembert. Miközben szolgál megismerkedik egy nála pár évvel idősebb katonával, egy szimpla közlegénnyel, aki nem leli helyét a katonák között. Louis Tomlinson egy igazi kis dög, aki a saját anyját eladná egy szelet száraz kenyérért, mégis ő az egyetlen aki ápolja a haldokló Harry-t. Ám egy nap Louis-ból hadifogoly válik, megszökik a katonaságból, pont a dunkerquei bevonulás előtt. Ám ahogy telnek a napok, hetek és elkezdődik a csata Louis is előkerül a csatában, ezzel megmentve mindkettejük életét....

Kellemes olvasást!

Lexa

 Harry 

Órákon keresztül beszélgettem Louis-val, már nem is éreztem a mérhetetlen dühöt, amit anyuék okoztak az okoskodásukkal. Megnyugodtam, ahogy leírtunk egymásnak minden kis részletet, ahogy hülyeségekről beszélgettünk. Még egymás teljes nevét is megbeszéltük, mikor születtünk, meg hasonlók, mint a rossz dedósok. Minden kis apróság érdekelt minket, ami nem tudom édes, vagy inkább beteg-e. Miért érdekel az engem, hogy mi a kedvenc színe?

Beharapott ajkakkal figyeltem a képernyőt és vártam a következő üzenetét, ami lassan meg is érkezett. Sajnos nem volt számomra kedvező, azt írta, hogy fáradt, így lefekszik aludni, de holnap találkozhatnánk az utcában. Elszontyolodva írtam vissza egy ,,Oké, szia!”-t, majd letettem magam mellé a telefont. Imádom ezt a pasit! Olyan édes, olyan gyönyörű. Szinte epekedve várom minden egyes kis üzenetét, vagy matricáját, amiket Messenger-en küldözget. Máris hiányzik…

Negyedik fejezet - Levakarhatatlan festék

Sziasztok, babák! 

Végre túl vagyok a féléven, és hála Isten elég jól sikerültek a jegyeim, köszönöm a türelmet! Sajnos nem igen jutottam géphez, vagy elaludtam, vagy tanultam, szóval lehet kicsit uncsi lett a rész, de próbáltam bele-belerejteni pár dolgot, nem tudom, hogyan sikerült. (Remélem nem látszik, hogy lassan két hete nem alszok a rémálmok miatt, és olvasható maradt :D )

Szóóval, nem is tudom, még mit mondhatnék, tényleg csak annyi, hogy sajnálom, hogy így megvárakoztattalak titeket, de tényleg gyötörnek a rémesebbnél, rémesebb álmok, és...nem tudom magam kipihenni, ha napközben alszom, akkor este nem tudok és teljes para van rajtam... Fuh, lehet a hétvégi is benne van, de... Nem tudom, megint olyan, mintha nyomnák a vállam...

Na mindegy! :D Minden nehézség és negatívum ellenére én szívemet, lelkemet beleadtam a részbe, szóval remélem tetszik nektek és kicsit feldobom vele az én drága Liz-emet. :3 

(csak úgy érdekességként, eddig 31 oldalt írtam összesen a Színjátékból :D )

Kellemes olvasást!

Lexa

Louis

Már sötétedett, mikor végre úgy döntöttem, ideje hazamenni. Hogy addig merre lófráltam? Erre-arra, mindenfele. Benéztem pár ismerőshöz, rokonhoz, haverhoz. Előtte pedig hazakísértem egy srácot, akit bár nem akartam átverni, mégis hazudtam neki. Aranyos volt és őszinte, ami rögtön elnyerte a tetszésem, elvégre egy emberben az a legfontosabb, hogy őszinte legyen. Persze sokszor már azt is megszabja az élet, hányszor lehetsz igazán őszinte. Sokszor kell hazudnod a boldogsághoz, hogy én a boldogságért hazudtam-e, azt nem tudom, de az biztos, hogy sosem sikerült még ilyen könnyen füllentenem. Talán Harry boldogságát akarom, hogy megbízzon bennem, talán most barátra leltem egy tizenhét éves fiúban, akit már most megviselt az élet. Tudom mit érezhet, bár talán az én veszteségem kicsit nagyobb, az sem lehet jobb, ha élnek a szülei és nem foglalkoznak vele. Én is elvesztettem a szüleim, az egyik meghalt, a másik pedig… Számomra halott.

Harmadik fejezet - Gúnyos évkezdés... És a szöszi srác

Sziasztok, drágáim! 

Meghoztam a harmadik fejezetet! Kicsikét hosszabb lett, mint az előzőek, de talán több dolog is történt, ezek után pedig be is indulnak az események, ugyanis megismerkedtünk pár szimpatikus és unszimpatikus személlyel, akik mind-mind Harry élete részévé vállnak. Az lenne a kérdésem, hogy szeretnétek-e, ha a többi 1D srác is benne lenne? Ha igen mindenki? Őszintén megmondom én nem igazán terveztem őket bele ebbe a történetbe, de ha szeretnétek benne lesznek! :D 

És hát... Nem tudom, Liz-zel még mindig nem sikerült megutáltatni Lucas-t - nem is ez a cél -, de lehet most valakinek böködi az oldalát, miért tett úgy, ahogy tett. :D David-et tuti utáljátok, és egyetlen egy szereplő biztos, akit ezek után is imádni fogtok! :3 Úgy tervezem a kövi rész Louis szemszögéből lesz, aztán majd elválik! ;)

Sajnos szöszi, deszkás Lou-t nem találtam és ez is egy metró aluljáróban van, azért csak képzeljétek el deszkával! :D 

Oh, és el ne felejtsem! Liz Fray-el írtunk egy csodás novellát, amit mi is imádtunk írni, és reméljük nektek is tetszik majd! Kicsit depi, de nagyon-nagyon édes és tanulságos, örülnénk pár visszajelzésnek, mert mi imádtuk írni! Liz csodás írónő, szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen íróval dolgozhattam együtt! Remélem lesz még rá alkalmunk és gyakran dolgozhatunk még együtt!

Katt ide a novelláért! (Wattpaden is)

Kellemes olvasást!

Lexa

 Harrry

Az évnyitóhoz besorakozott az egész osztály az aula szélén. Külön sorba a fiúk, külön sorba a lányok, de persze így is az osztályfőnök mellé keveredtem. De itt lesz nekem a legjobb, ha véletlenből elájulnék a gyönyörűsége miatt legalább el tud kapni. Milyen romantikus! Az osztályfőnök a karjaiban visz be az osztályterembe, mert elájultam az évnyitó közben… Szép álom, és talán jobban örülnék neki, ha a hidrogén szőke srác karolna fel és ölelne át. Az egész évnyitón ő járt a gondolataimban, újra és újra felidéztem gyönyörű arcát, szexi szőke haját, a fülbevalóját, íves szemöldökét, huncut mosolyát. Na és persze a tetkóira is tisztán emlékszem. Ha jól láttam a trikója alól egy ,,It is what it is” feliratú tetkó kandikált ki, a bal csuklóján egy halálfej és a pókerkártya jelei, jobb vállán szarvas volt, két agancsa közé egy szív került, mintha azok fogva tartanák a szívét, lejjebb pedig csak krikszkrakszok voltak, amiket nem láttam tisztán. De talán egy smile-t is felfedeztem valahol. Körülbelül ezek maradtak meg és nagyon-nagyon tetszettek. Túlságosan is megtetszettek a tetkói, na de a haja… A szívembe lopta magát, nem érdekel milyen drogos, alkoholista, vagy szadista. Meg akarom ismerni minél előbb…látni akarom ismét a megtestesült gyönyörűséget!

Második fejezet - Kezdjük el az évet!

Sziasztok, manók! 

Így iskolakezdés előtt talán pont jól jön ez a rész! :D (Én csak holnap kezdek)

Itt van Liz szerintem egyik kedvenc képe is, remélem ezzel is felhívom a figyelmet a részre, mert ahogy látom elnyerte a tetszéseteket ez a blog, aminek nagyon-nagyon örülök. Még csak két rész van fent, de van 12 olvasóm, és érkeztek kommentek is - igen Liz, nagyon imádollak - és a kattintások száma is az ezret súrolja, szóval csak wow! Nagyon hálás vagyok nektek! :3 És neked is Liz, el sem tudod képzelni mennyit jelent nekem ez a csöpp érdeklődés! (Meg a jó hosszú kommentek, amiket imádok)
Nos, hát úgy volt előre írom a részeket, és igyekszem is, aztán nem tudom... Ezek után - mivel itt a suli - lehet tényleg előre gyártom a részeket/fejezeteket, hogy ne kelljen majd annyit várni. Egy biztos, a Short Stories a Színjáték végeztéig szünetel, ami lehet még a nyárig is elhúzódik :/ Sajnálom, de amint vége  a Színjátéknak - vagy még előtte -  befejezem a Babysitter-t, aztán a Scam-et, végül Supressing, és amint vége egy történetnek kezdődik az új. :) Remélem így majd megfelel! 
Kellemes olvasást! 
És B.Ú.É.K.!

Lexa

Rosszkedvűen ébredtem, morgós hangulatom volt. Lehet ez az augusztus 28.-i dátum miatt volt, elvégre ezen a napon nyitják meg a pokol kapuját, amin ezentúl ki-be járkálhatok majdnem tíz hónapon keresztül. Alig egy hete írta az osztályfőnök az évnyitó időpontját és már akkor előjött a keserű szájíz, de a gyomorfájás is eluralkodott rajtam. Ahogy teltek a napok, úgy lettem egyre idegesebb. Az év eleji vásárlások pedig csak rontottak a helyzeten. Anya minden létező papírboltba, vagy ruhaszalonba elrángatott, nehogy már az apám által gyártott cuccokban jelenjek meg, nem mintha apám divatcége olyan gyönyörű darabokat adna ki. Órákon keresztül, morcosan járkáltam anya után, aki minden egyes kis ruhadarabot mosolyogva mutatott meg, míg én csak unottan vontam vállat mindegyik után.

Bár meleg vagyok, nem mindenkivel szeretek vásárolni, az első ember az Jack, akivel nem lépnék át egy küszöböt sem, a második pedig anya. Minden gyerkőc anyja olyan, mint az enyém, vagy mégsem… Az én anyám rosszabb. A szokásos ,,Ez olyan édes, kicsim!” téma mellett az is nagyon idegesítő, mikor helyettem akar dönteni, és nem engedi, hogy fekete vagy valami sötét ruhát vegyek, elvégre nem vagyok én depressziós. Nem, csak tizenhét éves tinédzser, aki úgy akar öltözni, mint a többi, de persze anya mellett ez sem sikerül.