Sziasztok, babók!
Sajnálom, hogy ennyit késtem, nagyon röstellem, de...annyi minden ért engem és a családomat ebben a pár hétben. Egyszerűen nem ment, ma viszont végre megszállt az ikhlet (Dancsó) és be tudtam fejezni.
Még sosem csináltam ilyet, hogy egy részen belül két szemszög van, de remélem a furcsaság ellenére tetszik nektek, igyekeztem nem összecsapni és összeszedni a gondolataim. :3
Időközben belekezdtem (ismét) egy történetbe, Shadowhunters+Larry a téma, egész jóra sikeredett a fejemben, remélem papírra vetve is ugyanolyan jó lesz. A blogot ITT megtaláljátok, később Wattpaden is elérhető lesz. Nos, terveztem ugye a Töltött fegyver folytatását is, maradjunk annyiban, hogy tervbe van véve, ha végzem a Színjátékkal, vagy legalábbis már jobban elmerültem benne, akkor publikálom, bár már eddig háromféle verzió van a gépen, hátha az egyik végre nekem is tetszeni fog!
Plusz: Elkezdtem olvasni Cassandra Clare könyveit, ajánlom mindenkinek, és a Shadowhunters sorozatot is elkezdtem nézni, igaz csak feliratozva van fent, én imádom! Javaslom a blogot is nézzétek meg, minden értelmet nyer majd azok számára is, akik nem ismerik a könyveket vagy a filmet, sorozatot!
Oh, és Malec fan lettem! *-* Légy boldog, Liz! :D
Bejegyzés a Wonderful-on erről ITT. Nyugodtan rendelhettek tőlem designt vagy fejlécet, ráérek és sokat fejlődtem! ;)
Emellett tervezem, hogy a Short Stories át lesz keresztelve, és mindenféle írás fel fpg oda kerülni! Címben segíthettek!
Kellemes olvasást!
Lexa
A
hétvége hamar elszárnyalt a fejem fölött, alig volt időm felkészülni erre a
rengeteg rossz dologra, ami már a reggelemet is végigkísérte. Leestem az
ágyról, bevertem a lábam, lefejeltem az ajtót, szinte szét voltam esve.
Hiányzott Louis, hogy elmondjam neki mennyire utálom az iskolát és az új
osztályomat, és csak az nyugtat meg az egészben, hogy ő ott van. Lehet, csak
egy plátói szerelemről van szó, de ettől függetlenül hiányzik. Alig egy hete
ismerem, de úgy érzem ő is a lelki társam lesz, akárcsak Liza és Rose. Ő az
első olyan fiú, akiben megbízom és akivel jól is érzem magam.
Unottam
turkáltam a reggelimben, nem igazán tetszett, túl egészségesnek tűnt. Ma reggel
anya előbb ment dolgozni, így kettesben maradtam Jack-kel, ami már felér egy
kínzással, aztán még együtt is kell reggeliznünk, ez egyenlő egy gyilkossági
kísérlettel. Csak sajnos én hiába jelenteném fel, semmit sem érnék el vele,
különösebben meg amúgy sem érdekel ez a senkiházi.
Tegnap
írtam Lou-val, azt írta reggel együtt megyünk suliba, gördeszka nélkül és végre
meg tudom vele beszélni mi történt velem a héten. Semmi érdekes, csak tanultam
egy kicsikét, anyával kétóránként összeveszek valamin, Jack pedig nyalja a
seggem, de nem tudom miért. Eddig szart a reggelimre, most mégis készített
valami hülyeséget. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott a szöszi srác, akiért
élek-halok lassan, szinte létszükségletté vált a mosolya, a nevetése, az
illata. Imádom őt! Mindenét. De talán az illata a legmegnyugtatóbb, kellemes
mentol és enyhe cigi füst szag keveredik mindig a ruháját, meg aztán ott van a
háttérben melyen az az édes ,,Louis szag”. Összetéveszthetetlen illata van. Az
érintése, az ölelése meg felér egy életmentő műtéttel vagy egy újraélesztéssel.
− Ki
jutott eszedbe? – kérdezte hirtelen Jack. Felemeltem a fejem, majd felvont
szemöldökkel néztem rá. – Valaki nagyon megmelengette a szíved.
−
Akárcsak a fiadét – vontam vállat lazán. Flegma voltam, de nem érdekelt,
Lou-ért ölni tudnék, szóvak ne beszéljen róla úgy, mint egy rossz ribancról,
akinek csak a külseje szép.
− Nekem
nincs fiam – morogta orrom alatt. – Már jó ideje nincs.
− Azóta
boldogan él – vetettem oda fél mosollyal az arcomon. Elvégre, azóta diplomás –
ha jól tudom, két diplomája van, de ezt csak anyu mondta –, felnőtt férfi. Jól
élhet Franciaországban, elvégre az sem egy rossz ország, ráadásul annyi
nyelvvizsgával bárhol el tud helyezkedni, főleg tanárként. Bármit taníthat,
bármilyen nyelvet.
− Ahogy
én is – morogta orra alatt. Felcsesztem, de nem érdekelt, igenis vegye
tudomásul, hogy tönkretette a fiát és szerintem nem volt oka az utálatra. – Bár
az anyja néha hiányzik… Hirtelen ért a halála.
− És
szerinted a fiadnak nem hiányzik?
− De,
biztosan hiányolja. Marie volt az egyetlen, aki meghallgatta és feltétel nélkül
szerette, büszke volt rá. Én sosem voltam, most sem vagyok. Sem rá, sem rád.
Csak anyád miatt maradhatsz. – Legszívesebben kikapartam volna a szemét azzal a
kis villával, ami a kezemben volt, de lehet az idegben olyan pontosan a szemébe
vágtam volna, mint egy profi. Csak anyám miatt maradhatok, beszarás…
− Te is
csak anyám miatt maradhatsz – vontam vállat. – Bár ő sem izgat, csak apám
messze lakik.
− Nem,
apádnak új családja van, ami sokkal fontosabb nálad és a ferdehajlamaidnál –
jegyezte meg gúnyosan, mire leköptem. Szemben ültünk és pont a szeme alá
sikerült köpnöm egy jó nagy adag nyálat. Ziláltam, a körmeimet az asztalba
vájtam, olyan életesen vettem a levegőt, mintha sziszegnék. Abban is biztos voltam,
hogy vérszemet kaptam és vöröslik a fejem.
Jack
undorodva törölte meg a szemét, de mert szólni, még rám nézni sem mert, jól
tudta, ha még egy szót szól megdöglik a kezem alatt. Most képes lettem volna
akár egy kis villával is végezni vele, de lehet elég lett volna hozzá egy pohár
víz, vagy csak egy kiskanálnyi víz, vagy a puszta kezem. Legszívesebben karóba
húznám, aztán elásnám a kert végében. Anyának meg azt mondanám, hogy elhagyta,
mert buzi vagyok.
− Még
egy szó, és ezzel a villával kaparom ki a belsőséged, világos voltam? –
kérdeztem szinte sziszegve, még ordítani sem tudtam, a torkom összeszorult, a
szemeim könnyek csípték. Nem elég, hogy ma kezdődik az iskola, még ő is
felbassza az idegeim?!
−
Hogyne, Harold, hogyne – dünnyögte orra alatt.
− Ha
elmondod anyámnak, karóba húzlak! – Nem fenyegetésnek szántam, áh dehogy.
Puszta kijelentés volt, elvégre én elvezném a kínzását nézni. Élvezném nézni,
amint éppen összegörnyed, mert két parázson melegített vasrudat nyomok a két
lába közé, és azzal feszítem szét a két lábát. Élvezném, sőt, én tenném meg.
Az
asztalra csaptam, majd felálltam az asztaltól. Felkaptam a táskámat, majd a
konyhapultra dobtam és kidobáltam belőle a tízórainak szánt szendvicseim,
amiket nagy valószínűséggel Jack készített el. Inkább éhez döglök, mintsem
bármit is megegyek, amit ő készített el. Visszacipzároztam és vállamra kaptam a
táskám, majd az ajtóhoz siettem.
− Kínok
közepette fogod nyögni a nevemet! Ezt még nem fejeztük be! – dünnyögtem az
ajtóban, majd kiléptem a melegnek nem nevezhető, de egész kellemes levegőre.
Rögtön megcsapott az a jellegzetes illat, ami csak egy emberből áradhat. Louis. Ott ült a kerítés párkányán,
táskával a vállát és cigizett. Elmosolyodtam. Bár még ideges voltam és bárkinek
le tudtam volna tépni a fejét, az illata, a látványa megnyugtatott. A lágy
fuvallat pont felém sodorta jellegzetes mentolos cigijének a szagát, aztán
eszembe jutott kinek szokott még mentol szaga lenni a fertőtlenítős szarok
miatt.
− Harry!
Jó reggelt! – kiáltotta megfordulva a kapualjban. – Oh, nem vagy valami
jókedvű.
− Hát
nem. Ez a reggel el lett cseszve. – Pillanatok alatt kiléptem a kapun, majd
Louis mellé telepedtem, aki kicsit aggódó tekintettel méregetett. – Adj egy
cigit!
− Még
sosem cigiztél.
− Hát,
akkor itt az ideje elkezdeni – vontam vállat. Olyan ideg volt bennem, hogy úgy
éreztem egy doboz cigarettát el tudnék szívni mindenféle próba vagy tudás
nélkül.
− A-a!
Nem most fogod elkezdeni, ha eddig nem kellett, most sem kell. Helyette inkább
öntsd ki a lelked! – Nem tudtam eldönteni, hogy érdemes-e ezt neki elmondani,
vagy hagyjam a francba, elvégre úgysem tudunk ellene semmit tenni. Meg amúgy
sem szeretném terhelni szegényt.
−
Biztosan meg szeretnéd érinteni az én sötét lelkem?
− Asszem
igen – vont vállat. – Na szóval?
− Összevesztem
Jack-kel.
−
Jack-kel? Milyen Jack?
− A
nevelőapámmal, Jack Tomlinson-nal. – Mintha átkot mondtam volna úgy kezdett el
hirtelen köhögni és levegőért kapkodott. Meglepődött és a cigi füst is
félrement egy csöppet, ezek szerint ez új hír.
− Tomlinson-t
mondtál? – kérdezte krákogva. Bólintottam. Ennyire ismert lenne a Tomlinson
név, vagy mi? Rendesen beparázott, szinte meg is remegett.
−
Ismered?
− Jah,
aha, láttam már. – Nem tűnt magabiztosnak, de hittem neki. – Szar alak.
− Az
biztos. – Sosem találkoztam még ekkora kétszínű döggel, mint Jack, így hát
igazat adtam neki. Bár úgy tűnt ő sokkal jobban ismeri nálam, mikor a nevét
említettem elsötétültek a szemei, mintha emlékek peregnének le előtte. Ismerem
ezt a nézést, anya is így néz, mikor apáról beszélgetünk és azon elmélkedik,
hogy mikor romlott el a kapcsolatuk. Na, nem minta ő nem tehetne róla. Ő volt
az, aki először félre lépett.
−
Indulnunk kéne – vetette fel. Bólintottam. – És még előttünk az egész nap… -
sóhajtotta gondterhelten. Ez igaz, még hol a nap vége? Alig háromnegyed nyolc
van, és máris úgy érzem, mintha a pokol kapuját téptem volna fel. Mintha abban
a bizonyos lábosban kevergetnék testemet lángok fölött, hogy szépen lassan
pusztuljak el kínok közepette. Akár egy holokauszt. Élve vetnek téged a lángok
szájába, amik úgy nyelnek, mint egy hatalmas tornádó, és senkit sem érdekel
hogyan ordítasz a kegyelemért. Néha azt kívánom bárcsak inkább a fejembe
eresztenének egy golyót, mintsem ezzel a döggel éljek együtt, de ameddig itt
van nekem Louis addig baj nem lehet.
****
Csöndben
baktattunk egymás mellet, egészen addig, amíg az iskolához nem értünk. A suli
ajtaja előtt nagyot sóhajtva váltunk ketté elengedve egy-egy halovány mosolyt,
majd mindketten a saját termeink felé igyekeztünk. Valamiért Lou-nak sem volt
sok kedve megvitatni a reggeli viselkedésemet, úgy látszik neki is megvolt a
saját baja. Azóta főleg furának tűnt, mióta kiejtettem a nevelőapám nevét.
Ennyire ismeri? Mármint tudja mekkora szar alak?
Egyedül
ültem kint a terem mellett az egyik boxban. Páran már megérkeztek az
osztálytársaim közül, de nem igazán foglalkoztak velem, még csak nem is
köszöntek. Nekem sem volt sok kedvem őket üdvözölni, de így még elveszettebbnek
éreztem magam. Aztán megérkezett az én kis angyalom; David.
− Szia,
hercegnő! – köszönt gúnyosan, miközben fölém tornyosult. Felsóhajtottam, majd
unottam felnéztem rá. Ma is ugyanolyan csúnya volt, mint az évnyitón.
−
Szervusz, Kisherceg – sóhajtottam. – Miben segíthetek?
− Hol is
kezdjem? Kezdhetnéd egy reggeli cuppogással.
− Arra
ott a csajod, nem? – kérdeztem gúnyosan. Félmosoly ült ki az arcomban, számban
megjelent a keserű íz, ebből tudtam nem úszom meg ilyen apró beszólogatásokkal,
ma bizony véresre vernek, vagy legalábbis jól megtaposnak.
−
Idefigyelj, barbie baba. Jobb, ha megadod magad, különben jól elverlek. Most
még csak viccelődök, később vérre megy. – Egyenesen a pofámba hajolt, úgy
sziszegte a szavakat. Tisztán éreztem rajta az olcsó dohány szagát.
− Ennél
szarabb oltást sem hallottam még. – Ismerős gúnyos hang csendült fel David
mögül. A srác háta mögé néztem, ekkor pillantottam meg Lou-t. Karba font
kezekkel állt, és mérgesen nézett le a pökhendi srácra, aki orrát felhúzva
fordult Louis felé.
− Igen?
– kérdezte David.
− Ühüm –
bólintott egyet Louis. – Abban igazad van, pici fiú, hogy kicsit barbie babás
alakja van, de a barátnődnek kéne irigykednie, nem neked. Vagy ilyen testet
szeretnél? – Végigmutatott magán. Hát igen, neki sokkal lányosabb dereka volt –
bár ez is csak most tűnt fel igazát. – Figyelj, David. Ez csak gimnázium. Tök
mindegy kit gyalázol, kivel erősködsz, mindenki több lesz nálad, vagy a
barátaidnál, míg te csak kullogsz utánuk. Így akarod egyensúlyba hozni azt, ami
nincs? Próbálsz több lenni? – kérdezte gúnyosan, majd közelebb lépett a sráchoz.
– Most még csak viccelek, később vérre megy – kacsintott egyet, majd lazán
lehuppant mellém.
−
Nocsak! – Az osztályfőnököm hangját ismertem meg távolról, később már fel is
tűnt, és a vöröslő David mellé lépett. Az arca is gúnyos volt, de nem rám nézett
így, sokkal inkább Louis-ra. – Te már megint itt, Louis?
− Már
nem csak hülye vagy, de vak is? – kérdezte Louis szemet forgatva. – Akarom
mondani, jó reggelt, Mr. Wright! Hogy érzi magát? Meg volt a kellő anyag
reggelire?
− Jó
reggelt, Louis. – Nyersen köszönt, akárcsak Lou, bár nem értettem először miért
tegezte le Lucas-t, lehet ismerik egymást, vagy csak szimplán olyan menő
gyerek, hogy tanárokat tegez le. Kinézném belőle. – Leállhatnál már a témáról.
− Így
lesz – bólintott egyet színészien mosolyogva.
−
Lekötelezel – sóhajtotta Lucas.
− Oh,
ugyan, tanár úr. Ez semmiség, csak egy kis…szívesség. – Még mindig gúnyos volt,
feltűnően gúnyos és végig Lucas-t figyelte, mintha ismerné. Lehet, hogy ismeri,
elvégre végzős, lehet tanította már őt, vagy ötletem sincs. Túlságosan
ellenszenvesek voltak egymással, ráadásul tegezték egymást, ennél többről lehet
szó.
− Hát
persze – morogta orra alatt Mr. Wright. – Kilencedig, nem sokára megyek, addig
menjetek be a terembe, nekem beszédem van ezzel a férfiúval.
Louis
Az
osztálya felvont szemöldökkel nézett Lucas-ra, de végül vállat vonva, ki-ki
fújtatva ment be mindenki a terembe ezzel kettesben hagyva minket. Nem szívesen
engedtem el Harry-t úgy, hogy nem magyaráztam el neki a viselkedésemet, de
hagynom kellett. Idegesen néztem Harry után, aki látszólag össze volt
zavarodva, kicsit félve lépett be a terembe, majd elveszett az ajtó mögött,
Lucas-ra pillantottam, aki ha tehette volna már a puszta nézésével meggyilkolt
volna. Biztosra veszem, hogy tudat alatt már réges-régen halálra kínzott engem.
− Louis,
kedves. Mit mondtam neked múltkor a tiszteletről? – kérdezte sziszegve. – Ne
játszadozz velem, Tomlinson! Apádat is az őrületbe kergettem, téged gyerekjáték
lesz.
− Én nem
az apám vagyok, Luc – mondtam nyersen, érzelemmentesen, miközben semleges
arckifejezéssel néztem fel rá. – Mellesleg kitagadott, szóval a fia sem vagyok.
Na, nem mintha annyira félnék tőled, bátyus.
– Utálta, ha így hívom. Sosem voltunk testvérek, így feleslegesen szólított
engem öcsinek, én pedig őt bátyusnak. Utáltuk egymást mindig is, bár én mélyen
valahol éreztem iránta valamit. Valami…testvéri szeretet féleséget, de hiába.
Lucas észre sem vette.
− Pedig
nem ártana, édes. – Még mindig sziszegett, látszólag jól felcsesztem.
− Oh,
igazán? Talán mutassam meg apádnak a videót, amiben éppen a kémia tanár előtt
térdelsz, hm? Vagy inkább a kémia tarártól kérjek interjút?
−
Szerintem meg rohadj meg! – Szó szerint leköpött, de nem szóltam semmit,
helyette undorodva megtöröltem az arcomat, majd felsóhajtottam. Legszívesebben
letéptem volna a fejét, vagy elevenen megnyúztam volna, de nem tehettem.
Jelenleg diák vagyok, örülök, hogy belement ebbe a játékba, és nem Harry előtt
buktatott le. Viszonylag lapítanom kell, de jól tudja mivel jár, ha most lebuktat
engem. Szemet szemért, fogat fogért alapot, ha ő lebuktat én is lebuktatom őt
csak, hogy kvittek legyünk.
− Na
szóval, alkut ajánlok – mondtam színészien mosolyogva, majd lábaimat keresztbe
dobtam, kezeimet össze fontam mellkasom előtt és hátradőltem a boxban.
Hunyorogva néztem rá, figyeltem hogyan reagál erre. Imádja az alkukat, főleg
azokat az alkukat, amik az ő javait szolgálják. Felcsillant a szeme, majd
akarva, akaratlanul elvigyorodott.
− Miféle
alkut? – kérdezte kíváncsian, ajkát beharapva.
− Lássuk
csak… Ha te nem köpsz be, én sem köplek be téged – vontam vállat.
− Ebből
nekem mi jó származik?
− Tudom,
hogy könnyen meglógsz bárki elől, elvégre akkor nem lennél itt. De én tudom
bizonyítani, hogy futtattak, emellett az illegális dolgokat is nagyon szereted.
És hát persze a drogforrás is nagyon fontos neked, én ingyen szerezhetek neked
minden hónapban. – Oldalra biccentett fejjel és összehúzott szemekkel
méregetett engem, kereste a hibát a játékban, de ebben a játékban nincsenek
hibák, mert én írom a szabályokat. Azt mondtam drogot kap, de nem mondtam
milyet. – Egy feltétellel kapod meg a drogjaid és a szabadságod.
− Nos?
− Nem
nyúlsz Harry-hez. – Egy kicsit meglepődött a ,,kérésen”, mintha hátrahőkölt
volna. Elhúzta a száját, egyhelyben lépdelt, látszólag nagyon gondolkodott. Azt
láttam, hogy Harry-től akar valamit, de nem gondoltam volna, hogy ezt ennyire
nyilvánvalóvá teszi. Azt hittem titkolja majd, mint a többi pasiját, ehelyett
látványosan elgondolkodik rajta, hogy megéri-e lemondani erről a srácról a
drogért. Felment bennem a pumpa. Semmi pénzért nem adnám Harry-t, lehet nem
vagyok szerelmes, az is lehet, hogy csak barátok leszünk, de sosem adnék egy
srácot sem Lucas kezeibe. Lucas tárt karokkal vár minden tapasztalatlan
kisfiút, én pedig karon fogva rángatom őket vissza ettől a férfitől. Nem néz ez
sem Istent, sem embert. Az ilyennek nem valóak az emberek, csak a saját droggal
és sötét üzletekkel teli világa. A Luc-hoz hasonló embereknek nincsenek gyengéd
érzelmei, csak kielégítik magukat, akár egy pedofil. Ha jobban belegondolunk
Lucas valójában az.
− Miből
gondolod, hogy fontos nekem ez a fiú? – kérdezte hosszú habozás után. Vállat
vontam.
− Nem is
tudom. Friss hús, el van veszve, nincs senkije, az ilyet könnyű ágyba vinni
vagy rászoktatni a drogra. Hetek kérdése az egész. Meleg vagyok, nem hülye,
Lucas. Tudom, mire készülsz, de ezt nem hagyom annyiban.
−
Figyelj, öcskös. Bármennyire is hihetetlen ez a srác nem csak szexre és egyéb
ilyen élvezetes játékra kell, én tényleg akarom őt. Mindenhogy. Szeretném őt
betörni. – Nem hittem neki, csak jobban felcseszett ezzel az álszent
beszédével. Untam már őt, évek óta ezt a játékot játssza és bár mindig módosít
a szabályokon, egy idő után nem lehet újat alkotni, és mivel vele nőttem fel,
így eléggé kiismertem már ahhoz, hogy tudjam mit is akar kihozni ebből az
őrültségből.
− Sajnos
a pszichológus énem nem hisz neked – ráztam fejet összeszorított szájjal.
Hirtelen közelebb hajoltam hozzá, majd mérges tekintettel végigmértem. – Vajon miért
nem? – kérdeztem suttogva, gúnyosan, majd felálltam. Éppen elléptem volna mellőle,
mikor megragadta a karom.
− Louis…
− Órám
lesz – morogtam orrom alatt, majd elkaptam a karom. Utánam fordult.
− Áll az
alku! – kiáltotta utánam.
− Hát
persze! – biccentettem mosolyogva, majd a lépcső fele vettem az irányt.
Biztosra veszem, hogy előbb vagy utóbb úgy kitol velem, hogy a gatyám is
rámegy, de ha nem lettem volna felkészülve, nem ajánlom fel.
Látszott
az arcán, hogy nem hisz nekem, ettől függetlenül úgy éreztem ezt a versenyt én
nyertem. Diadalittas vigyorral szedtem a lépcsőfokokat, hogy minél előbb az
osztályomhoz érhessek. Szerencsére eddig egy olyan gyerek sincs, aki ismerne,
vagy akit én ismernék, így kevesebb az esély a lebukásra. Az osztályfőnököm egy
szexista állat, ráadásul a régi osztályfőnököm lánya, de szerencsémre ő sem
ismer, de a külsőm nagyon bejött neki reggelről, mikor először baktattam fel
ide. Jó helyen van az osztálytermünk, fönt a tetőtérben, tök nyugis, a tanárok
leszarnak – bár én is magamat – és senki sem szól ránk.
− Szépfiú,
hol voltál? – kiáltotta az egyik földön ülő osztálytársam. Természetesen az
illető nőnemű volt, és elég jól is nézett ki, ami alatt azt értem hogy…hát
begyes volt a kicsike, de ettől függetlenül nem igazgatott cseppet sem. Ám én
őt annál inkább. Már reggeltől szépfiúnak hív – azaz húsz perccel ezelőtt is
ennek nevezett.
− A
barátomnál – feleltem rá sem nézve, majd a táskámért léptem, ami nem sokkal
volt tőle messzebb.
− Ah,
szóval meleg vagy?
− Ha az
volnék sem tartozna rád. – Még mindig nem néztem rá a fekete hajú bombázóra,
akiért mindenki megveszett csak én nem.
− Tehát
az vagy.
− Nem
szeretek hazudni.
− Bejön
a stílusod, szépfiú.
− Nekem
is, kislány – gúnyolódtam. Hozzám képest kislány, minimum a húgom lehetne,
persze Isten ments, hogy ez a lány ennél közelebb kerüljön hozzám. Még ez a két
méter is közeli.
− Nem
vagyok kislány.
− A
viselkedésed alapján annak tűnsz. Csak a hülye picsák másznak rá így egy meleg
srácra. Tudod, azokról a picsákról beszélek, akiknek mindegy kivel bújnak
ágyba, csak legyen az a bizonyos dolog a lába közt. – Keményen beoltottam, de
nem érdekelt. Irritált, legszívesebben pofán vágtam volna, hogy ,,Hey, én
leszek a pszichológia tanárod jövőre, de hülye szajha!”, de nem tehettem, elvégre
mégis csak egy tizennyolc éves srác bőrébe bújva élem ezentúl a mindennapjaim.
− Nem
tudsz rólam semmit! – Nem tudott értelmesen visszavágni. Felsóhajtottam. Ha
elsírja magát komolyan hazamegyek.
− Ahogy
te sem rólam, kvittek vagyunk. Most már befoghatod te is, meg én is befogom.
Csak, hogy tisztázzuk; Igen meleg vagyok, de akinél lent voltam nem a pasim,
csak a barátom, és javaslom másnak nyekeregj, mert most mindenhez van
idegzetem, csak hozzád nem. – Meglepődött. Majdnem, hogy ordítva beszéltem vele,
talán Lucas húzott fel ennyire, ezért voltam olyan…ideges. Bár megérdemelte a
csaj, mégis elkapott a lelkiismeret-furdalás, hogy mégsem kellett volna ennyire
durván lekoppintani. A lány szólni sem tudott, csak felhúzta az orrát és arrább
csusszant, hogy messzebb kerüljön tőlem, bár még ez is túl közel volt.
− Ez
kemény volt, tesó – kiáltotta röhögve az egyik srác.
− Nem
vagyok a ,,tesód” – idézőjeleztem felé fordulva. Fekete volt, kék szemekkel, erős angol akcentussal.
− Jaj,
ugyan. Ne vedd szó szerint!
− Nem
vettem – mondtam karba font kezekkel. – Nem vagyok hülye.
− Ez
tuti?
− Ezt az
a srác kérdezi, aki két éve pszichiátrián volt? – kérdeztem gúnyosan
− Veled
aztán nehéz haverkodni.
− Ha
seggnyalásról van szó, akkor igen. Márpedig te segget nyalni jöttél.
−
Tényleg nem vagy hülye – sóhajtotta. Nem nézett ki rosszul, de valóban volt már
pszichiátrián, láttam őt párszor, mikor én is mentem. Természetesen én felnőtt
pszichológushoz jártam, de nem sokáig, feleslegesnek tartottam, még mélyebbre
süllyedtem.
− Annak
tűnök? – kérdeztem mókásan. Fél mosoly ült ki az arcomra, mégsem olyan gáz ez a
srác, de azért nem szívesen lógok majd velem bár ki tudja?
− Inkább
furának. Hogy hívnak?
− Louis
Davis – biccentettem.
−
Alexander Moore, a haveroknak csak Alec.
− Miért
pont C-vel?
− Nem
tudom – vont vállat. – Anya szerint jobban illik hozzám, mint az Alex, azt
mondta az lányos. Igazából apám nevezett így. De hívhatsz Alex-nek is, ha úgy
jobban tetszik.
− Nem
erre céloztam, nincs bajom a neveddel. Csak az Alec amerikai becézés, neked
pedig erős angol akcentusod van.
− Oh –
legyintett egyet −, anyu vérbeli angol, tőle örököltem. Apu pedig amerikai,
lehet, ezért becéz Alec-nek, eddig eszembe sem jutott.
− Látod?
Jó, hogy jöttem – mosolyogtam a srácra.
− Miért
pont ebbe a suliba jöttél, ráadásul utolsó évben?
− Ööh, a
haveromhoz költöztem, eddig Franciaországban tanultam, de nem tudtam fizetni a
lakbért. És…a barátom is idejár, gondoltam többet lóghatunk együtt – vontam vállat.
Hazudni sem tudok valami hihetően, de a srác látszóval bevette.
− Wow,
akkor tudsz franciául? Mondj valamit!
− Belle
journée aujourd'hui.
− Szép
nap ez a mai?
− Így
van – bólintottam. – Te is egész jó vagy franciából.
− Más
nyelven is tudsz? Mond el ugyanezt a mondatot más nyelven!
− Öh. Bella
giornata di oggi. Schöner Tag heute. Nice die hac.
− Ezek
milyen nyelvek?
− Olasz,
német és latin. Sok nyelven beszélek, unatkoztam a nyári szünetekben –
kacsintottam egyet. Alec jól ledöbbent, látszólag bejött neki, hogy ennyi
nyelven tudok. Én magam is szerettem a nyelvek, sosem volt számomra leterhelő
nyelvet tanulni, imádtam a nyelveket, minden évben megtanultam egy-kettőt, és
minimum a középfokút le is tettem, de célom, hogy mindegyikből meglegyen a
felső fok.
− Ez
király! – kiáltotta teljesen lenyűgözve. – Taníts meg engem is!
− Na,
nem megy ez ám ilyen könnyen! Amúgy milyen óránk lesz? Osztályfőnöki?
− Hülye
vagy? Rendes tanítás van az évfolyamon, készülünk a vizsgákra. Amúgy pont
francia lesz.
− Remek…
− Bonjour!
– köszönt valaki mögöttünk, automatikusan visszaköszöntem, bár nem tudtam kinek
is köszönök. - Ah! Le nouveau mec! – Mikor megfordultam akkor láttam, hogy a
francia tanár az, éppen azt kiáltotta boldogan, hogy ,,Ah! Az új fiú!” miközben
felénk igyekezett. Vérbeli franciának látszik, szóval az állampolgársága is az lehet.
− Oui.
Je vous écoute – mondtam a tanárnőnek mosolyogva, ami annyit jelentett ,,Igen.
Én vagyok.”.
− Oh,
nagyon ügyes a franciád, drága! – Igen, erős francia akcentussal beszélt,
biztosan francia. Biccentettem.
−
Francia vagyok.
− Oh!
Quel est votre nom? – kérdezte a nevem izgatottan.
− Mon
nom est Louis, madame. Louis Davis – mutatkoztam be franciául. Pontosabban azt
mondtam ,,A nevem Louis, asszonyom”, de ez is nagyon tetszett neki.
−
Hibátlan kiejtés! Úgy érzem te leszel az egyik kedvencem! – tapsikolt örömében.
Alec-re néztem, aki csak grimaszolva állt mellettem. Vállat vont, majd fülemhez
hajolt.
− Ő
ilyen, és csak franciául beszél órán, kivéve, ha a nyelvtant vesszük, akkor
hajlandó angolul is megszólalni. Amúgy jó fej, csak gőgös, mint minden vérbeli
francia nő.
− Oh
igen, a madame-ok ilyenek – suttogtam vissza mosolyogva. – Asszem megvan az első
párfogóm.
− Naná!
A franciákat imádja, innentől bármit is csinálsz kihúz a bajból, csak figyeld
meg! Tavaly összeverekedtem az egyik végzőssel, és megvédett, csupán csak
azért, mert jó vagyok franciából.
− Vagy
csak meghúztad – kuncogtam hátra.
− Ezt a
nőt? Pff, kérlek! Fura a stílusom, de ízlésficamom az egyenlőre nincs. – Hát a
tanárnő valóban nem volt valami szép. Nem volt sem öreg, sem fiatal, de nem
volt szép sem, kecses meg pláne nem. Bár tartása az volt – vagy legalábbis
próbált igazi francia madame maradni –, de a kinézete brutálisan ronda volt.
− Jogos –
suttogtam vállam mögé, majd a tanárnőt figyeltem, ahogy éppen az ajtót nyitja
ki.
− Fogadjunk
tíz fontban, hogy egész órán veled fog csevegni!
−
Fogadjunk! – mondtam nevetve, majd tenyerembe köptem és felé nyújtottam
jobbomat. Ő is tenyerébe köpött, majd erősen kezet rázott velem. Ma már meglesz
az ebédrevalóm, úgy érzem én nyerek, elvégre a tanárnő szinte rajong értem.
Természetesen nem leszek önző. Ha már Alec ennyire próbálkozik, akkor fizetem
az ebédjét.
Uuu ez ilyen köpködős rész lett.:D
VálaszTörlésJack...megöllek! Huu, de utálom.:P Semmi kedves nincs abban az emberben. Lucas ugyanez. Úristen, menj Harry közeléből! Te kis...
Lou viszont nagyon édi! Hogy megvédte Harryt!😍😍
Nagyon várom a kövit, és nem baj, ha ilyen sokat kell várni, mert megéri!👌
Puszi xx
Hát igen, ilyen kis köpködősre sikeredett XD
TörlésJack...hát sok sikert hozzá, támogatom az ötletet. Lucas-ban van némi kedvesség, nem sok, de van... És sajnos Harry közeléből sem tűnik el egyhamar...
Sajna Lou sem lesz mindig ilyen édi :D Lesznek neki is gonosz pillanatai - persze nem olyanok, mint Luc-é, de lesznek.
Már kint van, remélem olvasod!
Puszi: Lexa
Omgomgomgomgomgomgomgomgomg😱😱😍kövit hamar!😍
VálaszTörlésMár kint van! :)
TörlésPuszi: Lexa
Nagyon várjuk. Akár naponta is jöhetne egy-egy rész :)
VálaszTörlésSajnos naponta nem tudok írni, max hetente. :D Kint a kövi!
TörlésPuszi: Lexa